Tinibajok

Akik már kinőttek a tinédzserkorból, leginkább e korszak szépségeire emlékeznek. Pedig a tinik életét gyakran megkeserítik a leggyakoribb, pubertáskori bőrproblémák: a mitesszerek, pattanások, a hirtelen zsírossá - esetleg korpássá - váló bőr.
Ha ezeket nem "orvosolják" időben, akkor az érintettek, mivel szégyellik a külsejüket, bezárkóznak a négy fal közé, kerülik a társas kapcsolatokat, és így a testi panaszaikhoz már lelki tünetek is társulnak.

A pubertáskorban, vagyis a hormonális változások időszakában a fiúk és a lányok bőrén egyaránt jelentkezhetnek pattanások, s ez normális élettani folyamatnak tekinthető. Dr. Stehlich Gábor bőrgyógyász főorvos úgy véli, csak akkor beszélhetünk betegségről, ha a pattanásos folyamat időben elhúzódik, vagy ha túlságosan sok képződik.

Tudni kell, hogy a faggyúmirigyeket a férfi nemi hormonok irányítják, s mivel a pubertás idején e hormonok termelődése is elkezdődik, fokozódik a mirigyek működése.

Miből lesz a pattanás?

Először a mitesszerek (fekete kis pöttyöcskék) jelennek meg a bőr felszínén, amely azt jelzi, hogy a faggyúmirigy kivezető nyílásán úgynevezett szarudugó képződött. A szarudugó megakadályozza, hogy a faggyú a bőr felszínére jöjjön. Ebből alakulnak ki azután a gombostűfej méretű, kicsiny pattanások. Ha nem kerül sor kozmetikai tisztításra, a folyamat tovább haladhat, s egyszer csak "szétpukkad" a pattanás: a gennyes, baktériumokkal teli váladék bekerül a kötőszövetbe, ahol gyulladást okoz. Stehlich doktor arra figyelmeztet, hogy ezt a fázist már semmiképpen se várjuk meg, hiszen minden olyan folyamat, amely a kötőszövetet érinti, heggel gyógyul! A szakember szerint a mitesszeres vagy a "kis pattanásos" fázisban kozmetikai tisztítástól - vagyis amikor a kozmetikus eltávolítja a szarudugókat a bőrből - várható megoldás.

Rendszeres tisztítás

Nagy Györgyné, Gyöngyi sok pubertáskorú lány és fiú bőrét kezeli rendszeresen. Az úgynevezett "tinikezelés" hasonló a felnőtteken végzett kozmetikai kezeléshez, de a fiataloknál nem szerepel a programban masszírozás. Nyugatról terjed az az irányzat, amely szerint a kozmetikusok egyre kevesebbet "nyomkodnak", nem gyötrik feleslegesen a bőrt, inkább krémekkel, hatóanyagokkal kezelik - és csak azt a pattanást nyomják ki, ami biztosan kijön. A problémás bőrűek számára az hozhat javulást, ha rendszeresen (havonta vagy hathetente) visszamennek a kozmetikushoz arctisztításra.

Szakértőnk azt tanácsolja, hogy otthon senki se próbálkozzon a pattanás kinyomásával, mert esetleg maradandó hegek alakulhatnak ki, s el is fertőződhet az adott terület. Ráadásul nem lehet minden pattanást kinyomni - ha valaki ezt nem ismeri fel, és nyomkodja a kis bőrhibát, az úgy becsomósodhat, hogy hónapokra megkeserítheti az életét.


Gyógyszeres kezelés


Ha valakinek túlságosan sok pattanás jelenik meg a bőrén, illetve ha ezek mélyek, gyulladtak, akkor feltétlenül érdemes bőrgyógyász szakorvostól segítséget kérni. Stehlich doktor szerint az egyik lehetőség, hogy szerves savval (általában A-vitaminsavval) lehámlasztják a kis mitesszereket, és így kiürülhet a faggyú. Enyhébb panaszok esetén antibiotikumos ecsetelők használata is segíthet, de általában belső, gyógyszeres kezelés is szükséges. Régebben gyakran alkalmaztak belső antibiotikumos kezelést, ám ma már létezik olyan A-vitaminszármazékból előállított gyógyszer, amely csökkenti a faggyúmirigy működését, lehámlasztja a kis szarudugókat, s gyulladáscsökkentő hatással is rendelkezik. A gyógyszeres kezelés azonban csak hosszú távon ad eredményt: gyakran 6-10 havi szedés szükséges a tünetmentesség eléréséhez.

Tipp

A pattanásra hajlamosak minél ritkábban fogyasszanak zsíros, fűszeres, koffeintartalmú ételeket és italokat! Sokan egy nagy tábla csokoládé vagy egy zacskó sósmogyoró elfogyasztás után lesznek tele pattanással. A zsíros, aknés bőrűek inkább sok zöldséget, gyümölcsöt egyenek, és soványabb húsokat fogyasszanak!

Zsíros seborrhea

A pubertáskori hormonális változások következtében sokszor zsírossá válik a haj és a bőr. Ez a zsíros seborrhea. A bőrgyógyász szerint ott jelenik meg, ahol a legtöbb faggyúmirigy található: az arcon a T-vonalban, a hajas fejbőrön, valamint a háton, a lapockák közötti területen.

Kozmetikusunk azt tanácsolja, a zsíros bőrt reggel és este könnyű, olajos bőrre kifejlesztett arclemosóval tisztítsuk, s lehetőség szerint napközben is töröljük át nem túl magas alkoholtartalmú tonikkal. Az alkoholos lemosás nem ajánlatos, mert ez nagyon kiszárítja a bőr felületét, ám nem csökkenti, sőt, esetenként inkább fokozza a zsírosodást. A korszerű készítményekben már alig van alkohol, s kíméletesebb hatóanyagok végzik a fertőtlenítést, tisztítást. Nagy Györgyné a zsíros bőrű tinédzsereket is arra biztatja, hogy használjanak arckrémet - ne zsíros készítményt, hanem lágy hidratáló krémet vagy zselét, ami könnyen felszívódik, s esetenként még a faggyúmirigyek működését is pozitív irányban befolyásolja. Hetente egyszer mindenképpen tisztítsák meg a bőrt bőrradírral.

A zsíros, szeborreás arcbőr állapota pakolásokkal is javítható. Az egyik legjobb módszer még ma is az élesztőpakolás: az élesztőt kevés vízzel vagy kefírrel elkeverve kell az arcra kenni. Ha száradás után nem lemossák, hanem ledörzsölik, akkor a bőrradírozás is megtörtént.
Stehlich főorvos azt tanácsolja, azok, akiknek fokozottan zsírosodik a hajuk, ne használjanak naponta erős zsíroldó hatású sampont, mert minél gyakrabban, minél hatékonyabb készítménnyel mossák, annál zsírosabbá válik a haj. Inkább kisbabáknak kifejlesztett sampont célszerű használniuk, ami megfelelő esztétikai eredményt ad, ám nem serkenti a faggyúmirigyet fokozottabb zsírtermelésre.

Tipp

A zsíros bőrt is lehet sminkelni, de érdemes olyan készítményeket használni, amelyeket kifejezetten erre a bőrtípusra fejlesztettek ki. Már az olajos, pattanásos bőrű tinédzserek is vásárolhatnak olyan alapozót, korrektort, púdert és más dekorkozmetikumot, amelyek antibakteriális hatásúak, elfedik a bőrhibákat és felszívják a felesleges zsírt.

A hegek csak halványíthatók

Azért fontos, hogy a pattanásos bőr tisztítását szakemberre bízzuk, mert a házilagos nyomkodás, illetve az elhanyagolás eredményeként hegek alakulhatnak ki a bőrön. Ezeket sajnos már nem lehet eltüntetni, legföljebb csak halványíthatók. Egyik lehetőség a gyümölcssavas hámlasztás, amelynek során maró hatású vegyülettel lehámlasztják a hám felső rétegét, és ott újabb hámképződés indul be. Másik lehetőség a lézeres kezelés: ilyenkor lézersugár segítségével eltávolítják a hám felső rétegeit, majd a heges területet fölött megújul a hám. Teljesen ez sem tudja láthatatlanná tenni a heget, ráadásul a kezelés hátránya, hogy a páciens hosszabb ideig nem mehet utcára. Ezért a megelőzés a legfontosabb!

Fokozott szőrnövekedés

A tinédzserkorban jelentkező, fokozott szőrnövekedést alkati, örökletes tényezők is okozhatják. Ám ha erősek, vastagok a szőrszálak, esetleg a szakáll- vagy bajusztájékon, a mellbimbók körül is jelentkeznek, vagy a vénuszdombon lévő szőr a köldök irányába terjed, indokolt az alapos kivizsgálás, hiszen ki kell deríteni, nem áll-e a háttérben súlyosabb probléma. A korrekt vizsgálat kétirányú koponya-röntgenfelvételből, ultrahangos mellékvesekéreg-vizsgálatból, a petefészkek vizsgálatából, illetve a vérben lévő nemi hormonok mennyiségének meghatározásából áll. Ha minden eredmény negatív, akkor kimondható, hogy a szőrnövekedést nem betegség okozza, hanem alkati probléma. Ilyenkor érdemes a szőrtelenítési eljárások - gyantázás, epilálás, borotválás, esetleg a lézeres szőrtelenítés - közül választani.



sulinet


Forrás: http://www.medimix.hu