A mozgásrendszer betegségeiről

A kort megérzi az ember, míg a kórt, - fôképpen ha lappangva, panaszok nélkül, alattomosan fejlôdik ki a szervezetben - aligha. Mégis van összefüggés, igaz, csak utólag nyomozhatóan, de megmagyarázható, hogyan koptak el az észrevétlen tartáshiba miatt az izületek, s hogyan vált szinte kilazíthatatlanul merevvé, görcsössé az izomzat az éveken át felgyülemlett, feldolgozatlan szorongástól, stressztôl. Bár a mozgásszervi betegségek egy részének valódi kiváltó oka még ismeretlen, akadnak olyanok, amelyekért életformánk és szokásaink okolhatók.
Háziorvos legyen a talpán, aki kiismeri magát a fájdalmak és kórokok tengerében, amit a köznyelv egyszerûen csak reumának hív, mivel ez a gyûjtônév igazából több mint kétszáz féle betegséget takar. Ugyanígy, ingoványos talajon jár az öngyógyításra vállalkozó, hiszen megannyi pirula, kenôcs, gyógyvíz, pakolás, masszázs és fizikoterápiás eljárás javallható e betegségekre csakhogy mindegyikre más és más a hatásos. Látatlanban legfeljebb általános jó tanács adható, eszerint az akut gyulladásos, sérüléses eredetû reumatizmusok fájdalmai hideg borogatással, jegeléssel, míg a krónikus eredetûek melegebb gyógyvizekkel iszappakolásokkal enyhíthetôk. Aranyszabály, hogy a fájdalmat azonnal csillapítani kell, mert az nehezen helyrehozható biokémiai, fizikai folyamatokat indíthat el a szervezetben, ráadásul magát a terápiát is hátráltathatja. Ugyanis bármilyen meglepô, a mozgásszervi betegségek több csoportjában maga a mozgás a gyógyulás záloga. Mivel a mozgásrendszeri betegségek többsége évek alatt, alattomosan, azaz tünetek, panaszok nélkül alakul ki, ezért még az eltûnô fájdalom valódi okát is keresni kell.

Mi is a reuma?
Hazánkban legalább százezren szenvednek gyulladásos és csaknem egy millióan kopásos izületi betegségben. Mind a rokkantságot, mind a keresôképtelenséget okozó kórformák rangsorában a második-harmadik helyet foglalják el a mozgásszervi megbetegedések, minden ötödik páciens emiatt keresi fel a háziorvosát. Nem csoda az sem, hogy általában a reumatológia a szakrendelôk második legforgalmasabb része a laboratórium után. A reuma ugyanakkor nem önálló betegség, hanem tulajdonképpen a mozgásszervi betegségek belgyógyászata, így e gyüjtônév alá tartoznak az izületi betegségek éppúgy, mint az anyagcsere okozta csontelváltozások, vagy a gerinc, az inak, a kötôszövet betegségei.
Az elsô nagy csoportot az akut és krónikus gyulladások (atritiszek) alkotják, amelyen belül több változatot találunk. Az egyik legsúlyosabb kórforma a reumás izületi gyulladás (reumatoid artritisz) mintegy százezer embert érint hazánkban, s a mozgásszervi betegségek közül ez okozza a legtöbb valódi rokkantságot. Szemben a sok esetben életmódfüggô, civilizációs ártalmakra visszavezethetô kórképekkel, ez autoimmun betegség, amelynek során tehát maga az immunrendszer támadja meg az izületeket. Elôször erôs duzzadással és fájdalommal járó szimmetrikus gyulladás alakul ki, majd a változó ütemû folyamat végére leépülnek az izületek alkotórészei, a porc, a csont és az inszalagok, a gyulladás bizonyos tünetei pedig az egész szervezetre kiterjedhetnek. A lakosság körülbelül 1 százalékában elôforduló betegség a nôknél kétszer gyakoribb, s ugyan bármely életkorban jelentkezhet, mégis általában 25-50 éves kor között kezdôdik. A fájdalmasan roncsoló betegség mögött többféle kiváltó tényezôt gyanítanak a szakemberek, de genetikai összefüggés is kimutatható.

A második leggyakoribb gyulladásos reumatológiai betegség a spondylitisz ankylopoetica, régi nevén a Bechterew-kór, amely a gerincet, s elsôsorban a csípô-, a váll- és térdizületeket támadja. Magyarországon csaknem 15 ezer beteg szenved benne, a hajlam szintén örökölhetô, a betegség általában fiatal férfikorban jelentkezik elôször. A kötôszövetet érintô gyulladásos betegségek viszonylag ritkán fordulnak elô, ám igen súlyos belsô szervi elváltozásokat okozhatnak. Ilyen anyagcsere rendellenességre vezethetô vissza a köszvény, amelynek gyakorisága a hatvanas évek után újra emelkedésnek indult, elsôsorban a szintén gyakoribbá váló diabétesz kísérôjelenségeként. Igaz, a betegségre hajlamosító genetikai tényezôkön túl az elhízás és a túlzott alkohol - és húsfogyasztás is növeli a kockázatot, még szerencse, hogy a korszerû gyógyszerekkel ma már a köszvényes rohamok jelentkezése jól befolyásolható.

Elkopott izületek
A mozgásszervi betegségek másik hatalmas csoportjához a különbözô okra visszavezethető izületi kopások (arthrózisok) tartoznak. Ezek a leggyakoribb izületi betegségek, amelyek elôfordulása nôknél és férfiaknál egyforma arányú, bár az utóbbiakban hamarabb kezdôdik. Az artrózis gyakoribb idôskorban, de nem törvényszerûen jelentkezik az öregedéssel párhuzamosan. Hátterében inkább a mozgásszegény életmód, a túlsúly vagy valamilyen sérülés, megerôltetés, esetleg fertôzés állhat. A lassan fokozódó, egy ideig panaszmentes folyamat idôvel már fájdalommal jár, késôbb akár súlyos mozgáskorlátozottságot is okozhat. A folyamatba anyagcsere-ártalmak éppúgy belejátszhatnak, mint az X-, vagy O-láb okozta rossz statikai viszonyok vagy éppen a klimaxból adódó hormonális változások. Ahogyan az egészséges porcot a túlterhelés, ugyanúgy a nem normálisan fejlett porcot a normális terhelés is koptathatja, azaz mindkét módon kialakulhat a betegség. Bár az izületi vápa rendellenes fejlôdését ma már szûrik és korrigálják is ha kell, csakhogy azt ritkán mondják meg a szülôknek, hogy az ilyen gyereknek kerülnie kell az egészségeseknél még normálisnak számító terhelést, így neki nem javallott a korcsolya, a mûvészi torna vagy éppen a kosárlabdázás, a magasugrás. Sôt, a már felnôtté vált kislánynak a szülés is a betegséget kihozó terhelésnek számít majd, ezért erre figyelni kell.

Ugyancsak tévedés azt hinni, hogy akinél például a röntgenfelvétel porckopásról tanúskodik, az automatikusan beteg, hiszen mindössze 30-40 százalékuknál jelentkeznek panaszok, s azok is lehetnek átmenetiek. Egy felmérés szerint a korszerû diagnosztika ma már minden negyedik fiatalembernél kimutatja a kóros folyamat jelét, ennek ellenére nem lesz mindegyikükbôl páciens. Kivételt csak a csípôkopás képez, mert ez kezelés nélkül egyre erôsebb fájdalommal és súlyosbodó állapottal jár. Még a kivizsgált porckorongsérves beteg is meggyógyulhat, akár annak ellenére, hogy a porc kiboltosulása megmarad, így ha a beteg porc nem okoz panaszokat, akkor felesleges mûteni, elég a konzervatív kezelés.

Járványszerû csontritkulás
A kopásos betegségek legismertebb és sajnos legelterjedtebb válfaja a csontritkulás, amely egyes becslések szerint csaknem egymillió embert érint hazánkban és legalább még egyszer ennyien veszélyeztetettek. Ôk azok a klimax közeli korban járó nôk, akiknél a természetes csonttömeg vesztés helyes táplálkozással, mozgással, a csontot károsító szokások elhagyásával és kezeléssel még megállítható vagy lassítható volna. Tévedés azt hinni, hogy e betegség csak a szebbik nemet érinti, mert bár a diagnosztizált oszteoporózisos betegek 80 százaléka valóban nô, ám 65 év felett a csontvesztés mértéke és üteme már azonos a nôknél és a férfiaknál.

A panaszok nélkül kifejlôdô, késôbb fájdalmas csigolya - és csonttöréssé súlyosbodó betegség világméretû probléma, s a trendek is riasztóak. Általánosságban is elmondható, hogy minden harmadik, 65 éven felüli nônek van már csigolyatörése, minden második ilyen korú nônek és minden ötödik férfinak volt már oszteoporózisos csonttörése. S ilyenkor nem pusztán a sérülés, a baleset, az elesés okozza a törést. Mivel az életkor elôrehaladtával fokozatosan vékonyodik a csont kéregállománya és a belsô csontszerkezet, az üregek egyre nagyobbakká válnak, átlukadnak, esetleg felszívódnak, így már kis terhelésre megroppanhatnak. A csontvesztés a csigolyákon, a csuklón és csípônél a leggyorsabb, ezért nem ritka, hogy a csigolyatest már egészen enyhe terhelésre, néhány kilós súly emelésére összeroppan, amit erôs hát - és derékfájás jelezhet.

A csontritkulás azok közé az idôs korban már súlyos és fájdalmas, akár életveszélyessé váló betegségek közé tarozik, amely megjelenése megelôzhetô, kifejlôdése gátolható. Ennek egyik lényeges módja az optimális csonttömeg elérése: legyen mibôl veszíteni az élet során. Az állandóan megújúló csontszövetre gyermekkorban az építés, 25 - 45 éves kor között az építés-bontás egyensúlya, azt követôen a bontás túlsúlya jellemzô. A csont élô szövet, amelyet a megfelelô kalciumbevitel és a teherbíró képességét fokozó rendszeres mozgás fejleszt, míg a kalciumot kioldó, magas foszfortartalmú szénsavas üdítôitalok, a koffein, a cukor és a só, a magas proteintartalmú élelmiszerek megnövekedett fogyasztása, vagy a kalcium felszívódásához elengedhetetlen D-vitamin hiánya rongál.
A klimax hatására csökkenô majd megszûnô petefészekhormon-termelés önmagában is csontvesztéssel jár, a menopauzában évente a csonttömeg átlagosan 2 - 3 százaléka tûnik el. A betegségre hajlamosító tényezô még az alacsony, vékony testalkat (hiszen a csúcs csonttömeg is kevesebb), a családi halmozódás, a dohányzás, a túlzott koffein - és alkoholfogyasztás, a helytelen táplálkozás, a fizikai aktivitás hiánya és némely, - más betegségre adott - gyógyszerek. Egyes szakorvosok szerint azoknál a betegeknél, akiknél krónikus szteroidkezelést alkalmaznak (például az asztmások, a reumatoid artritiszesek) kötelezôvé kellene tenni az azonnali oszteoporózis-megelôzést.

Lélektôl begörcsölt izmok
A mozgásrendszeri betegségek harmadik nagy csoportját a lágyrész reumatizmusok alkotják, ide tartoznak az ín, az ínhüvely, az izom és a nyáktömlôk leggyakrabban egyoldalú túlterhelés vagy sérülés okozta betegségei. Bár erre nincs összefoglaló hazai adat, Amerikában a foglalkozási ártalmakból származó betegségeknek csaknem hatvan százalékát ezek a kórformák teszik ki. A gyakori inhüvely gyulladástól a teniszkönyökön át a ritkább, ám alattomosabb fibromyalgiáig sokféle betegség tartozik ide, például ez utóbbi csaknem félmillió embert érinthet, leginkább a 25-60 éves kor közötti nôk szenvednek tôle. Ezt a betegséget nem könnyû diagnosztizálni, tünetei ugyanis kevéssé jellegzetesek. A fibromyalgiás betegek leginkább alvászavarra, fájdalomra panaszkodnak, s gyakorta említik, hogy fáradtabban ébrednek, mint ahogyan lefeküdtek. Bár a betegség kialakulásának közvetlen okait nem ismerjük, egy sor különféle hatás kiválthatja, például a testi vagy lelki megerôltetés, az alvászavar, a szorongás okozta stresszes izomfeszültség. Még azt sem tudni, vajon pszichés okok indítják-e be a folyamatot vagy éppen maga az állandóan lappangó fájdalom okozta enyhe de állandó lelki és izomgörcs miatt támadnak az alvászavarok. A merevség és a fájdalom rendszerint fokozatosan alakul ki és egy bizonyos területre korlátozódik, hirtelen, erôsen tör a betegre, s erôsödhet is fáradtság vagy megerôltetés után. Noha a betegség bármelyik kötôszövetet vagy izmot célba veheti, a fájdalom legtöbbször a váll, a nyak a mellkas és a bordaköz, vagy a deréktáj és a comb izmaiban érzôdik. A leginkább bevált terápiás kombinációban egyaránt szerepel gyógyfürdô, masszázs és fizikoterápia és gyógyszeres szorongásoldás, az antidepresszánsok alkalmazása. A külsô segítségel “ kilazított" pácienseket megtanítják az aktív relaxációra, majd erôs, kemény mozgásterápiára fogják, ami testnek és léleknek egyaránt jót tesz.

Mivel világszerte mind a stressz okozta lelki, mind a civilizációs ártalmak okozta mozgásszervi betegségek egyre gyakoribbá válnak, az ebben a kevert kórképben leghatásosabb, gyógyfürdôk nyújtotta hidroterápiára akár egész gyógyiparág épülhetne Magyarországon.

Lappangó halálozás
A reumatológiai betegségeket általában nem tartják halálos betegségnek, hiszen közvetlen okként ritkán szerepelnek a statisztikában. Ám tény, hogy például a reumatoid arthritisz mintegy tíz évvel rövidíti meg a várható élettartamot, a súlyos, 30 izületnél többet érintô formájában szenvedô beteg 5 éves túlélése nem jobb, mint a koszorúér elzáródásban szenvedô betegé. Hazánkban évente átlagosan 15 ezer combnyaktörést regisztrálnak, s a törések okozta halálozás 20 százaléknál magasabb. A csontritkulás okozta halálozás az Egyesült Királyságban is eléri a méhnyak és emlôrák okozta mortalitást. Még az izületi kopások is emelik a halálozáshoz vezetô okok számát, elsôsorban azért, mert a mozgáskorlátozottság növeli a szív és érrendszeri szövôdmények kockázatát. Sajnos, ijesztôen magas az e kórképek kezelésére használatos gyógyszerek okozta halálozás is,- állítja Dr. Bálint Géza professzor egy a mozgászervi betegségek népegészségügyi és gazdasági jelentôségét elemzô tanulmányában.
A mozgásszervi betegségek legfôbb sajátossága azonban az, - teszi hozzá, hogy nagymértékben rontják a beteg életminôségét, óriási terheket rónak a családjára és az egész társadalomra is. Az életminôség romlását nem csak a krónikus fájdalom és annak következményei, a mozgáskorlátozottság, a keresôképtelenség, az önellátás képességének csökkenése vagy teljes hiánya okozzák, hanem az ebbôl fakadó, a folyamatot kísérô depresszió is.
weborvos
Forrás: http://www.medimix.hu