Családtervezés, fogamzásgátlás

A normális emberi reproduktív működés bonyolult rendszer, irányítói az agyalapi mirigy által termelt ún. trophormonok, amelyeknek vérszintjét a keringésben levő hormonszint visszacsatolással irányítja. Ennek a hormonális rendszernek ép működése szükséges a nemiség kialakulásához is.

Serdülőkorban az agyi központnak, az agyfüggeléknek a hormonjai hatására indul meg a petefészekben a tüszőhormon termelése. Ennek hatására veszi fel a méh, a petefészek, az emlő a felnőtt fogamzásképes nőre jellemző alakot, jelennek meg a női testre jellemző formák, zsírpárnák, szőrzet.

A tüszőhormon hatására megindul a petefészek egy-egy tüszőjében a megtermékenyülésre képes petesejt érése, majd a tüszőrepedés után annak szabaddá válása. Ezzel egyidőben burjánzik a méh nyálkahártyája is, hogy képes legyen magába fogadni az esetleg megtermékenyülő petesejtet, hogy az ott megtapadva fejlődésnek induljon. Ha a tüszőrepedést, az ovulációt nem kíséri megtermékenyítés, akkor a tüszőből alakult sárgatest, amely most sárgatesthormont (progeszteron) termel, sorvadásnak indul és a méh nyálkahártyája lelökődik, amire először serdülőkorban, az első havivérzés alkalmával kerül sor.

A havivérzés, a menstruáció általában 3-4 napig szokott tartani. A vérzés kezdete a nő szervezetében a serdülőkortól (pubertástól) a változás koráig (klimax) egy 28 napos körforgásnak a meghatározott pontja. Ennek a 28 napos, önmagában visszatérő ciklusnak másik kulcsfontosságú napja a 14. nap, mert ekkor kerül sor tüszőrepedésre, a megtermékenyítésre váró petesejt felszabadulására, az ovulációra.

Az ovuláció körüli 1-2 nap az, amely időszakban közösülés esetén legvalószínűbb a megtermékenyülés, tehát a teherbeesés. Az ovulációtól számított 14. napon azonban újra vérzésre, menstruációra kerül sor. A fogamzásgátlók hormonjai hasonló mesterséges ciklust alakítanak ki.

A tüszőhormon a hüvely és a méh nyálkahártyájának burjánzását idézi elő, a terhesség idején serkenti a mell tejmirigyeinek kifejlődését, fokozza a méhizomzat érzékenységét a szülést eredményező természetes méhösszehúzó anyagokkal szemben. Befolyásolja a csontképződést, ezért ilyen hormont tartalmazó gyógyszereket alkalmaznak napjainkban a csontritkulás kialakulásának megakadályozására transzdermális, bőrre ragasztható tapaszon keresztül juttathatjuk be a hormont. Hormonkezelés esetén azonban gondoljunk az ezzel járó veszélyekre, mellékhatásokra is (pl. emlőrák).

A tüszőhormon a női jellegű zsírlerakódás szabályozója is, ezért okozhat súlygyarapodást. Fokozza a mellbimbók festékanyag képzését is. A változás korában a tüszőhormon pótlása enyhítheti vagy szüntetheti az ún. klimaxos tüneteket is, esetleg szerepe lehet a változáskori fokozódó érelmeszesedés kialakulásának megelőzésében is.

A sárgatesthormon hatásával azonos vagy ahhoz hasonló, általában szintetikus úton előállított vegyületeket, az ún. gesztagéneket szintén alkalmazzák a gyógyászatban. A sárgatesthormon alkalmassá teszi a méh nyálkahártyáját a megtermékenyített pete befogadására és gátolja az újabb tüszőrepedést. Ha a petesejt megtermékenyült, a hormon termelése tovább folytatódik és ez, a tüszőhormonnal ellentétben, védi a méhizomzatot a szervezetben lévő méhösszehúzó anyagokkal szemben.

A gesztagéneket kiterjedten alkalmazzák fenyegető vetélések megakadályozására, menstruációs zavarok leküzdésére. Egyetlen hormontartalmú hüvelykrém van jelenleg Magyarországon forgalomban, az Ovestin krém, de ez is vényköteles, a többi hormontartalmú készítményhez hasonlóan.

Fogamzásgátló módszerek

Az Ogino-Knaus féle módszer lényege, hogy a házasfelek a termékeny időszakban tartózkodnak a közösüléstől. Meg kell azonban mondani, hogy ez a módszer nemcsak nehézkes, hanem eléggé megbízhatatlan is. Az eljárás sarkpontja a tüszőrepedés időpontjának pontos meghatározása. A tüszőrepedést megelőző és követő három napon, tehát a két vérzés közti időszak közepén levő hat napon (ami általában egybeesik a vérzés első napjától számított 14. napot megelőző és követő három nappal) tilos a nemi érintkezés. A tüszőrepedés időpontja meghatározható-bizonyos hibalehetőséggel - a végbélhőmérséklet rendszeres mérésével. Reggel, közvetlenül ébredés után, még a székelés vagy bármilyen mozgás előtt kell mérni a hőmérsékletet. Az így mért hőmérsékletkülönbség a tüszőrepedés előtt legfeljebb 0,1-0,2 °C-os különbséget mutat. Ha a tüszőrepedés bekövetkezett, a testhőmérséklet 0,6-07 °C-kal emelkedik és ezen a szinten marad mindaddig, amíg a sárgatest működik.

Megszakított közösülés a fogamzásgátlás másik, viszonylag gyakran alkalmazott módja. Lényege az, hogy a férfi a közösülést a nemi inger csúcspontján megszakítja úgy, hogy a magömlés már nem a hüvelyben, hanem azon kívül következik be. Ezzel a módszerrel a terhesség viszonylag nagy biztonsággal elkerülhető, de hátránya az, hogy az időpontra való figyelés miatt megzavarja a házasfelek nemi életének nyugalmát és néha megfosztja a nőt az orgazmustól.

A kondom vagy gumi óvszer használata a férfiak hímvesszőjére húzva nem zavarja meg a közösülést, és mivel az ondó a gumin belül marad, tehát nem ürül a hüvelybe, megakadályozza a terhességet. Előnye az is, hogy nemcsak a terhességtől véd, hanem a fertőzéstől is, természetesen csak akkor, ha a gumi nem sérült (lyukas).

Méhszájsapkák vagy pesszáriumok használata egyszerű, veszélytelen és meglehetősen biztos eljárás. Kezdetben a nőorvos helyezi fel a pesszáriumot és megtanítja az asszonyokat arra, hogyan kell azt a méhszájig felvezetni; később ezt az asszony maga is elvégzi. A pesszárium viselése nem kellemetlen, felhelyezése nem bonyolult, nem zavarja a nemi érintkezést és nem költséges.

Méhűri spirált vezetnek a nőorvosok a méhűrbe, amikor a fogamzásgátló tabletták szedése valamilyen okból tilos, vagy szüneteltetése javasolt. Előnye, olcsósága mellett az, hogy évente mindössze egyszer kell felvezetni és akár egy vagy több évig is véd a terhesség ellen.

A hüvelyöblítés vízzel vagy különböző szerekkel, közvetlenül a közösülés után csak viszonylagos biztonságot nyújt a terhességgel szemben, ugyanakkor kényelmetlen és emiatt az asszonyok gyakran elmulasztják.

Hüvelykrémek és tabletták ugyancsak hatásosak lehetnek, de nem nyújtanak abszolút biztonságot, éppen ezért a nőorvosok nem szívesen javasolják.

Hormonális fogamzásgátló szerek

A hormonszerű anyagokat tartalmazó fogamzásgátló tabletták gátolják a petefészekben a megtermékenyítésre alkalmas pete szabaddá válását, az ovulációt. Ha nincs ovuláció, akkor nincs megtermékenyítésre alkalmas petesejt sem.

Tapasztalatok szerint a tabletták elhagyása után normális, egészséges terhességre kerülhet sor. Mielőtt az orvos először rendelné, nőorvosi és néhány laboratóriumi vizsgálatra van szükség. Ha e vizsgálatok nem találnak olyan elváltozást, ami miatt a tabletták szedése tilos lenne, panaszmentesség esetén azok két évig szedhetők. Két év után a nőorvosok általában 2-3 hónapos szünetet javasolnak, amely idő alatt természetesen a már felsorolt fogamzásgátló módszerek valamelyikét kell alkalmazni akkor, ha az asszony nem kíván terhességet.

A fennálló rendelkezések értelmében éppen azért, hogy a művi terhesség megszakítások száma csökkenjen, a fogamzásgátló tablettákat nemcsak a nőgyógyász szakorvos, hanem a körzeti orvos is felírhatja.

Eleve tilos fogamzásgátló tablettát szedni olyan nőnek, aki egyszer vagy ismételten trombózisban, embóliában vagy májgyulladásban szenvedett. 16 éves kor alatt a fogamzásgátló tabletták használata általában tilos, kivéve azt az esetet, ha valaki előzetesen már terhes volt. 18 éves kor alatt az orvosok csak kivételes esetben rendelik, mert a női hormonális rendszer még nem teljesen kifejlett, és éppen ezért egészségügyi okokból a tabletta szedése nem kívánatos. Amióta rendelkezünk csekély hormontartalmú tablettákkal, az orvosok bár nem szívesen, de rendelnek ilyen fogamzásgátló tablettát a korán nemi életet kezdő lányoknak.

A hormonális fogamzásgátlás ellenjavallata súlyos májműködési zavar, terhességi sárgaság, valamint terhességi viszketés a beteg kórelőzményében, epehólyagműködési zavarok, vastagbélgyulladás, zsíranyagcsere-zavarok, súlyos szervi szívbaj, súlyos cukorbetegség, belső elválasztású mirigyek működésének zavara, fokozott trombóziskészség, agyi érbetegség, rosszindulatú emlő-, méh- és petefészek-folyamat, bizonyos vérszegénységfajták, szoptatás. A hormonális fogamzásgátlás beállításakor különös körültekintést igényel a visszeresség, epilepszia, magas vérnyomás, myoma, emlők fokozott mirigyessége, depresszió, cukorbetegség, 40 év feletti életkor.

Hasmenés, hányás esetén gondoljunk arra, hogy a fogamzásgátló nem jut be a szervezetbe és ezáltal nem kívánt terhesség jöhet létre. Hormonális fogamzásgátló szedése esetén hasűri vérzést okozó jóindulatú májdaganat kialakulását is észlelték, ezért fogamzásgátló szedése alatt kialakult hirtelen felhasi fájdalom esetén gondoljunk ennek lehetőségére. Vírusos májgyulladás után fél évvel csak a máj enzimek teljes normalizálása esetén gondolhatunk hormonális fogamzásgátlásra.

Fogamzásgátló szedése alatt jelentkező ún. pecsételő közti vérzés megjelenése rendszerint magától múlik, nem szükséges a gyógyszer elhagyása, erős, áttöréses vérzés jelentkezése esetén azonban a gyógyszert hagyjuk el és forduljunk nőgyógyászhoz.

Dohányosok esetén a tromboembóliás szövődmények kialakulásának valószínűsége a kor előrehaladtával jelentősen fokozódik. Szoptatás alatt ne adjuk. Ilyenkor más védekezési forma javasolt.

A fogamzásgátlók szedése során igen sok mellékhatás jelentkezhet: hányinger, hányás, fejfájás, mellfeszülés, testsúlyemelkedés, libidóváltozás, lehangoltság, a már említett közti vérzés, kontaktlencse-viselési zavarok, trigliceridszint-, vércukorszint-emelkedés, vérnyomás-emelkedés, tromboembólia, a már említett májdaganat, epehólyag- és májműködési zavar, sárgaság, bőrviszketés, fáradtság, hasmenés, hüvelygombásodás.

Bizonyos gyógyszerekkel együttadásuk fokozott óvatosságot igényel. Pl. egyes antibiotikumokkal, véralvadásgátlóval, antidepresszánssal, cukorbetegség kezelésére alkalmazott gyógyszerekkel, májkárosító gyógyszerekkel, mert ezek hatását megváltoztatja.

Hazai forgalomban levő hormonális fogamzásgátlók:

Esemény utáni fogamzásgátló: Rigesoft (levonogestrel) tabletta. Megakadályozza a nemkívánt terhességet, ha a közösülés után 72 órával alkalmazzuk. Az első tabletta bevétele után 12 órával kell a másodikat bevenni. A következő menstruációig helyi fogamzásgátlás szükséges.

 

Drinfo


Forrás: http://www.medimix.hu