Vesebetegek étrendje és életmódja

Sószegény étrend

A sószegény étrend célja a nátriumbevitel korlátozása. Ilyen étrendben a szervezet kevesebb vizet tart vissza. A sótlan ételt nehéz megszokni; az étrend megtartását megkönnyíti, ha a beteg más fűszerekkel bőven ízesített ételeket fogyaszt. Az orvos által engedélyezett napi sómennyiséget a beteg számára előre mérjük ki, hogy azt az elkészített étel ízesítésére maga használja fel, mert a só íze így jobban érvényesül, mintha az ételbe főzzük. 

A rendes kenyér aránylag sok sót tartalmaz, ezért szigorúan sótlan kenyeret vegyünk, vagy házilag készítsünk. Célszerű köménymaggal ízesíteni.

Tilos minden olya étel, amely sok sót tartalmaz. Így a füstölt húsok, a sajtos és felvágottak, ringli, szardellapaszta, hús és halkonzerv, a főszerek közül mustár, és angol ételízesítők.

Az elkészítés módja bármilyen lehet, azonban kevésbé ízes, só nélküli vízben főtt hús, illetve főzelékek, ezért célszerű a párolt, zsírban pirított, vagy roston elkészített étel. A húst lehetőség szerint ízesítsük, felfőtt vagy pirított gombával, zöldséggel, zellerrel, készíthetjük rántva, párizsi módra, pörköltnek, lecsóval, vagy adhatunk hozzá paradicsomos, kapros, gombás, vadas, vagy gyümölcsös mártást. A főzelékek ízesítéséhez használjunk citromot, cukrot, vagy sótlanul készített majonézt.  Hagyma és fokhagyma is használható.

Mindenféle főtt és sült és főtt édestészta fogyasztható. Burgonya só nélkül, minden formában adható. Rizs gríz, tarhonya korlátlanul fogyasztható.  Tojás megengedhető.

Tej, tejföl, joghurt, sótlan túró, napi fél litert meg nem haladó mennyiségben fogyasztható.

Gyümölcs, befőtt és lekvár korlátlanul fogyasztható.

 Fehérjedús étrend

Egyes vesebetegségekben az orvos sószegény, fehérjebő étrendet ír elő. Ez esetben a sómentes étrendet adjuk oly módon, hogy a napi fehérjefogyasztás 100gramm felett legyen. Ezt a 100 gramm állati fehérjét a beteg hús, tojás, tej és tejtermék, hal formájában fogyassza el. Az étrend változatossága érdekében mindennap lehetőleg többféle fehérjetartalmú táplálékot kapjon.

  

 

Néhány étel fehérjetartalma:

 

10 dkg hús, felvágott, sonka stb.               20 g

1 tojás                                                                   6 g

1 dl tejföl, joghurt                                       3 g

10 dkg hal                                                20 g

10 dkg sajt                                                          28 g

Folyadékot a beteg kívánsága szerint fogyaszthat.

 

A vesebetegek életmódja

Heveny vesegyulladás kezelése általában kórházban történik. Mindenképpen fekvés szükséges, kezdetben koplalás, és szomjazás, később só- és fehérjementes, majd só- és fehérjeszegény étrend. A krónikus vesegyulladásban szenvedő beteg csaknem úgy élhet, mint az egészséges, kerülnie kell azonban a nehéz testi munkát, a versenyszerű sportot. Vigyáznia kell, hogy az időjárásnak megfelelően öltözködjék, különösen fontos hűsös időben a meleg ruha, illetve fehérnemű  és a meleg lábbeli viselése. Pályaválasztáskor az orvos tanácsát kell kérni. Nőbetegek házasságkötéskor, továbbá ha gyermeket kívánnak, illetve teherbe jutnak, feltétlenül keressék fel kezelőorvosukat. Terhesség alatt gyakori ellenőrzés szükséges. Betegség, pl. hűlés esetén is az első tünetek észlelésekor forduljanak orvoshoz.

Diétalap.hu


Forrás: http://www.medimix.hu