Ásványi anyagok a szervezetben

Szöveti koncentrációjuk alapján szokás makro,- (nátrium, kálium, kalcium, foszfor, magnézium) és mikroelemeknek (jód, cink, réz, vas, mangán) nevezni őket, az utóbbiak nyomelemek néven honosodtak meg a köztudatban. Sokrétű feladatot töltenek be az összes élő szervezetben, mely nem minden részletében ismert eddig.



Cink

A cink mintegy 2-3 grammnyi mennyiségben van jelen az emberi szervezetben, ezen belül is főleg a haj, a szem, és a férfi nemi szervek tartalmazzák. Ezeken kívül a máj, a vesék, az izmok, és a bőr tartalmaz belőle még számottevő mennyiséget. A legfontosabb szerepe azonban mégsem ez, hanem az, hogy az inzulin alkotórészeként a vércukorszint-szabályozásban vesz részt. Az inzulinon kívül mintegy hetvenféle enzimben van jelen.

Mihez szükséges?
Inzulin termelése, szénhidrát-, fehérje-, zsír-, nukleinsav-anyagcsere, növekedés, nemi fejlődés, szaporodás

Mennyi szükséges belőle?
A cink felszívódása egyenes arányban függ az étrendben található mennyiségétől, illetve az étrend egyéb gátló anyagaitól, melyek hasonlóak, mint a vasnál leírtak (fitátok, rostok, oxalátok). Az állati eredetű cink jobban hasznosul, mint a növényi élelmiszereinkből bevitt.

Miben található meg?
A cinket legnagyobb mennyiségben a húsok, a máj, a hüvelyesek és a tojás tartalmazza.
Napi szükséglet/adagolás: 9 mg

Hiányállapotok
Cink hiányában a gyerekeknél törpenövés, a herék elsorvadása jelentkezik, felnőtteknél elhúzódó sebgyógyulás, csökkent étvágy és ízérzés, letargia, hasmenés, bőrgyulladások jelentkeznek.

Túladagolás
Nincsenek ismeretek róla.



Foszfor

A foszfor a második legnagyobb mennyiségű ásványi anyag a szervezetben: felnőtt emberben 700-800 gramm található belőle. Ennek legnagyobb része, 80-85%-a a csontokban beépülve szerves foszforsó formájában található, míg a fennmaradó rész a kalciumhoz hasonlóan vesz részt a szervezet működésében. Kis mennyiségben van jelen, de fontos szerepet tölt be a szervezet folyadéktereiben a kémhatás szabályozásában. Kevesen ismerik azt a tényt is, hogy szervezetünk a tartalékenergia egy részét foszforvegyületek formájában raktározza.

Mihez szükséges?
Csontok, fogak felépülése, idegrendszer működése, fehérje-, szénhidrát-, zsíranyagcsere, fehérjeszintézis, enzimek működése.

Mennyi szükséges belőle?
A kalcium felszívódása közepes, átlagosan 50-70% között mozog, azonban kevés foszfor bevitelekor ez az arány elérheti a 90%-ot is. Szintén nagyon sok tényező befolyásolja felszívódását károsan, leginkább a vas, a magnézium és az alumínium gyakorol rá rossz hatást. A kalciumhoz viszonyítva körülbelül ugyanannyit kellene bevinni belőle, de csecsemőkorban és kisgyermekkorban a kalciumnak sokkal többnek kell lennie (ha egy ilyen korú gyermeket csak tehéntejjel táplálunk, súlyos izomgörcsökkel járó állapot lép fel nála.)

Miben található meg?
A foszfor szinte minden élelmiszerben megtalálható kisebb-nagyobb mennyiségben. Hiányállapotával nem is igazán kell számolni, mert az élelmiszeripar - elsősorban savanyító adalékanyagként - egyre több foszfort használ fel, általában foszforsavként.
Napi szükséglet/adagolás: 620mg

Hiányállapotok
Mai táplálkozásunk mellet hiányállapota nem alakulhat ki, legfeljebb tartós savmegkötő terápia kapcsán. Hiánya esetén nő a kalcium-kiválasztás, esetleg csontritkulás lép fel.

Túladagolás
A foszfor mérgező elem, túladagolásakor a standard mérgezési tünetek jelentkeznek.



Jód

A jódról sokan tudják, hogy a pajzsmirigyhormonok egyik alkotója, és talán azt is tudják néhányan, hogy a káros környezeti radioaktív sugárzások kivédésében is szerepe van. A "sugárzásvédő" hatás elég érdekes módon működik: megfelelő jódellátottság esetén a szervezet a radioaktív jódot nem engedi felszívódni és beépülni. Normális állapotban egy felnőtt szervezetében mintegy 15-20 mg jód található.

Mihez szükséges?
Pajzsmirigyhormonok termelése, az anyagcsere szabályozása, idegrendszer működése, vérkeringés szabályozása.

Mennyi szükséges belőle?
A jód felszívódása függ a szervezet jódtelítettségétől. A felszívódását elég sok növény befolyásolja, többek között a kelkáposzta, fejeskáposzta, retek, kelbimbó. Ezeken kívül hatással van rá még a fluorid és a nitrát is, mindkettő gátolja.

Miben található meg?
A jód legjobb forrása a tengeri hal, a tengeri só, a kagylók és a jódozott só, bár ez utóbbi fogyasztása az amúgy is magas nátriumbevitel miatt nem igazán ajánlatos.
Napi szükséglet/adagolás: 0,15mg

Hiányállapotok
Jód hiányában az anyagcsere lassul, depresszió lép fel, a szérumban az összzsiradékszint nő, fiatal korban kreténizmus léphet fel, várandós anyáknál a magzat elhalása, spontán abortusz, magzatfejlődési rendellenességek jelentkeznek. Általános tünet a golyva, a pajzsmirigy megnagyobbodása.

Túladagolás
A jód fokozott bevitele emelkedett pajzsmirigyműködést eredményez, toxikus tünetekkel együtt.



Kalcium


A kalcium az emberi szervezetben legnagyobb mennyiségben megtalálható ásványi anyag, hiszen a csontok tömegéből 0,75-1,2 kg tiszta kalcium. A kalcium mintegy 99%-a található a csontokban és fogakban, ahol a foszfáttal együtt kalciumfoszfátsó formájában található, a fennmaradó része a sejtekben és a sejtek közötti térben szabadon van. A kalcium-foszfát kristályok adják a csontok és a fogak keménységét, amíg a szabadon maradó mintegy tíz grammnyi kalciumnak döntő fontossága van az izmok, az idegrendszer, a váralvadás és néhány enzim működésében.

Mihez szükséges?
Csontok, fogak felépülése, idegrendszer működése, izmok összehúzódása, enzimek működése, véralvadás

Mennyi szükséges belőle?
A kalcium felszívódása nem túl jó, átlagosan 20-40% között mozog, és sok tényező befolyásolja. Az elsők között van a szervezet D-vitamin ellátottsága, a táplálékban lévő fehérjemennyiség, a táplálék áthaladása a gyomor-bélrendszeren, és az elfogyasztott élelmiszerek különböző (például oxál-) savtartalma.

Miben található meg?
Az összetétel és a felszívódás szempontjából tekintve is a legjobb kalciumforrásaink a tej és a tejtermékek. Növényi eredetű élelmiszereinkből a kalcium rosszul szívódik fel, kivéve az olajos magvakat, melyek jelentős kalciumforrások.
Napi szükséglet/adagolás: 800mg

Hiányállapotok
Kalcium hiányában gyermekeknél a fejlődés, és kifejezetten a csontok növekedésének zavara, mentális zavarok, az idegrendszer és az izmok fejlődésének problémái léphetnek fel. Felnőtteknél az izmok fokozott görcskészsége, a csontok törékennyé válása léphet fel. Hosszan tartó kalciumban és D-vitaminban szegény táplálkozás, valamint a nem megfelelő mennyiségű mozgás az arra érzékenyeknél könnyen csontritkuláshoz vezet.

Túladagolás
Napi 2-3000 mg kalcium bevitele elősegíti a székrekedést, csökkenti a vas és a cink felszívódását és vesekőképződéshez vezethet.



Klór


A szervezetben a klór leginkább a sejteken kívüli vízterekben és a gyomorsavban fordul elő legnagyobb arányban. A gyomorsavban a sósav alkotórészeként az emésztés munkáját segíti és készíti elő. A sejteken kívüli terekben a nátrium- és a káliumionokhoz kötődik.

Mihez szükséges?
Sav-bázis egyensúly, gyomorsav-termelés és hatás, só- és vízháztartás

Mennyi szükséges belőle?
A klórszükségletet szoros összefüggésben kell szemlélni a nátriumbevitellel, hiszen a legjelentősebb forrása éppen a konyhasó. Ennek tömegén belül nagyobb arányt képvisel a klór, mint a nátrium, tehát ezzel be is jut a szervezetünkbe megfelelő mennyiségben a klór.

Miben található meg?
A klór természetes eredetű élelmiszereink közül legjelentősebb mértékben a konyhasóban fordul elő, és ezzel a mennyiséggel hiánytalanul fedezzük is a szükségletünket belőle.
Napi szükséglet/adagolás 3000 mg

Hiányállapotok
Mai táplálkozásunk mellet hiányállapota nem alakulhat ki.

Túladagolás
A klór túladagolása természetes úton csak a konyhasó extrém mértékű bevitelével valósítható meg, ekkor sem a klór túladagolása lesz az elsődleges ártalom. Gázhalmazállapotban belélegezve azonnal súlyos mérgezést és károsodásokat okoz.



Kálium


A kálium körülbelül 150 grammnyi mennyiségben található meg a szervezetben, szinte kivétel nélkül a sejteken belül, a sejtplazmában oldva található meg. Legfontosabb szerepei a nátriummal együtt az ingerület-átvitel, ennek elengedhetetlen eleme.

Mihez szükséges?
Sav-bázis egyensúly, idegrendszeri ingerületek átvitele, izomműködés, sejtek energiaellátása

Mennyi szükséges belőle?
A kálium szükségletét - mivel a nátriumhoz hasonlóan szintén minden élelmiszer tartalmazza - csak becsülni tudjuk. Miután átlagos napi bevitele 2-6 gramm, hiányállapota nem is fordul elő.

Miben található meg?
A kálium minden élelmiszerünkben megtalálható kisebb-nagyobb mennyiségben. Az állati eredetű termékek inkább nátriumot, a növényiek inkább káliumot tartalmaznak. A modern táplálkozástudományi ajánlások szerint érdemes a jobb nátrium-kálium aránnyal rendelkező növényeket előnyben részesíteni.
Napi szükséglet/adagolás: 3500mg

Hiányállapotok
Mai táplálkozásunk mellet hiányállapota nehezen alakulhat ki, főleg hányás, hasmenés szerepelhet az okok között. A szív működése zavarttá válik, izomgyengeség jelentkezik, a vesék működése károsodhat.

Túladagolás
A kálium túladagolása csak káliumkészítmények fokozott adagban való alkalmazása mellett képzelhető el. Ez napi 15-20 gramm kálium bevitelét jelenti, ekkor általános mérgezési tünetek lépnek fel.



Magnézium


Az emberi szervezetben körülbelül 20-30 gramm magnézium található, amely egyenletesen oszlik meg a csontok és a sejtek belső tere között. A magnéziummal gyakran találkozhatunk úgy is, mint az idegrendszer védő hatású ásványi anyagával. Ez valójában találó is, hiszen nagy szerepe van az idegrendszer működésében, bár ezen kívül sok folyamatban működik még közre.

Mihez szükséges?
Idegek és izmok működése, fehérje-, zsír-, szénhidrát anyagcsere, szív- és érrendszer működése, csontok felépítése.

Mennyi szükséges belőle?
A magnézium szükséges bevitelét - az anyagcserében játszott jelentős szerepe miatt - szokás megadni a felvett energiamennyiség függvényében is. E szerint minden elfogyasztott 1000 kJoule energia után 25-30 mg magnéziumot kellene elfogyasztani.

Miben található meg?
A magnézium legnagyobb mennyiségben a zöldségfélékben, a hüvelyesekben, a különböző gabonafélékben (főleg azok héjában), a gyümölcsökben, a tejtermékekben és a halfélékben található meg.
Napi szükséglet/adagolás: 300

Hiányállapotok
Magnézium csökkent bevitele mellett fokozott fáradékonyság, idegrendszeri problémák és anyagcserezavarok léphetnek fel, esetleg a vérkeringés is romolhat. Személyiségváltozás, izomgörcsök, anorexia, hányinger egyaránt szerepelhet a tünetek között.

Túladagolás
A magnézium-bevitel kismértékű növekedése általában semmilyen problémát nem okoz, azonban túlzottan magas magnézium-bevitel mellett fokozódik a foszforürítés is.



Szelén


A szelén szerepét az utóbbi években kezdték el tisztázni. Annyit tudunk, hogy az emberi szervezetben nagyon kevés, mintegy hat mg szelén van összesen, ennek nagy része is a májban, a fogzománcban és a körömben található.

Mihez szükséges?
Sejtmembránok épségének megtartása

Mennyi szükséges belőle?
A szükségletek pontos meghatározására egyelőre elég kevés emberi megfigyelés áll rendelkezésünkre. Az élelmiszerek szeléntartalma nagymértékben függ a talaj szeléntartalmától.

Miben található meg?
A legjobb szelénforrások a tengeri állatok húsa, illetve a vese, a máj és a teljes kiőrlésű gabona. Napi szükséglet/adagolás: 0,06mg


 életmódmagazin


Forrás: http://www.medimix.hu