MedimiX
 

Keresés a honlapon
 




Eddigi látogatók
Nyomtatóbarát verzió

Gólyamadár-ijesztőkről

Az abortusztabletta használata valójában több gyógyszer egymás utáni alkalmazását jelenti.

Az első hatóanyag (mifepriston) a terhességet az anyai szervezetben fenntartó természetes hormonhatást függeszti fel, aminek következtében a terhesség elhal, ám ebben az állapotban rendszerint az anyaméhben marad. 1-2 nap múlva kerül sor a második gyógyszer bevételére, melynek hatóanyaga (misoprostol) erős menstruációra emlékeztető, heves méhgörcsök kíséretében készteti távozásra a már elhalt terhesség maradványait. A két szer együttes hatékonysága a terhesség megszakadásának tekintetében 92-98%.

A módszer könnyű hozzáférhetősége és az anyára nézve elenyésző egészségügyi kockázata cseppet sem feledtetheti azonban a magzatra nézve végzetes voltát, csupán az egészségügyi rendszert és személyzetet tehermentesítheti az egészségügyre utalt terhességmegszakítás felelősségétől.

A sajtóban helyenként - tévesen - olyan állítás jelent meg, miszerint az abortusztabletta spontán vetélést okoz. A spontaneitás definíciójából eredően ez az állítás annyira abszurd, mintha a puszta kézzel való megfojtástól eltérően a szándékos mérgezést annak indirekt és vértelen volta miatt a természetes halál kategóriájába sorolnánk. A spontán vetélés lényege, hogy a terhesség minden emberi szándéktól függetlenül, többnyire ismeretlen okból következik be, így előidézéséért senkit sem terhel felelősség.
Az orvostudomány álláspontja szerint a megfogant terhességek mintegy kétharmada még felfedezése előtt spontán megszakad. Ugyanakkor a spontán vetélések egy részében a folyamat tökéletlensége, az elhúzódó, bő vérzés teszi szükségessé a méh műtéti úton történő eszközös kiürítését, ami technikailag hasonlít ugyan a terhességmegszakításra, ám attól abban a lényeges tekintetben különbözik, hogy a magzat halála már a beavatkozást megelőzően bekövetkezett. Mivel az abortusztabletta alkalmazásának leggyakoribb szövődménye pontosan a hatására bekövetkező (indukált) vetélés tökéletlensége, bevétele után is szükségessé válhat a fenti beavatkozás. Az abortuszpirula iránti felfokozott érdeklődés elsősorban azzal magyarázható, hogy a propaganda szerint így elkerülhető a kórházi műtét, illetve az azzal összefüggő kiszolgáltatottság és nyilvánosság. A vérzéses szövődmények felléptekor rendre szükségessé váló kórházi ellátás azonban az eljárás létjogosultságát merőben kétségessé teszi.

Gólyamadárijesztő-piac

Nemcsak az abortusztabletta tesztelése zajlik azonban hazánkban, hanem a hormonális fogamzásgátló készítmények kínálatának bővülése és népszerűsítése is érzékelhető mind szakmai körökben, mind a fogamzóképes korú lakosságot célzó marketingtevékenységben. Az elmúlt hónapban például új fogamzásgátló készítmények klinikai kipróbálására vállalkozó kedvű hölgyeket toborzó plakátok jelentek meg egyes fővárosi felsőoktatási intézmények faliújságjain.
A 20. század második felében felfedezett hormonális fogamzásgátlás jelentős fejlődésen ment át az elmúlt évtizedek során. Ez részben a készítmények összetevőinek minőségi változását, részben az egyes termékek hormontartalmának a minimálisra szorítását jelenti. Ebből adódóan a fogamzásgátló piac jelenleg forgalomban lévő termékei - kellő körültekintéssel történő alkalmazás mellett - már elenyésző egészségkárosító veszélyt hordoznak, és a fogamzásgátló módszerekkel szemben támasztott egyéb anyagi, morális, megbízhatósági, kényelmi elvárásoknak is többé-kevésbé megfelelnek. A hormonális fogamzásgátlás lényege, hogy a petefészek által termelt hormonokhoz hasonló szerek folyamatos bevitele idején szünetel a petefészek működését serkentő központi hormontermelés, és ezáltal a petefészek valódi működése, a havonkénti peteérés is. A bevitt hormonok hatására a méhnyálkahártya felépül, majd a tablettaszedés szünetében a hormonszint lezuhanásakor leválik. A fogamzásgátló készítményekben található szteroidhormonok az emberi szervezetben speciális hormonreceptorokhoz kötődve fejtik ki hatásukat, melyek a nemi működést szabályozó központokon kívül más szervekben is megtalálhatók, lebontásukért és kiválasztásukért pedig elsősorban a máj felel. Körültekintés alatt ezért elsősorban bizonyos májbetegségek, hormonfüggő betegségek és egyéni életmóddal összefüggő kockázati tényezők kiszűrését értjük. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a fogamzásgátló tabletták vénykötelesek, vagyis szedésük megkezdésére a kórelőzmény alapos kikérdezését és bizonyos laboratóriumi vizsgálatok elvégzését követően kerülhet(ne) csak sor, tartós használatuk pedig bizonyos időközönként végzett orvosi ellenőrzés mellett folytatható. Mivel a fogamzásgátlás iránti igény szexuális aktivitást feltételez, ily módon az emiatt évenként esedékes nőgyógyászati rákszűrésre is alkalom nyílik.
Számtalanszor tapasztalni azonban, hogy kellő ismeret híján, vagy az orvosok iránt táplált bizalmatlanság folytán a tablettaszedők alternatív utakon szerzik be a sokszor önkényesen - laikusok tanácsai alapján - választott fogamzásgátló szert. Ennek eredményeképpen elmaradnak a szűrővizsgálatok, nem feltétlenül a legmegfelelőbb szer kerül kiválasztásra, és növekszik a szövődmények, valamint az idejében fel nem fedezett nőgyógyászati daganatok száma is. Az alternatív beszerzési módok igen változatosak, és a lakosság rendkívüli leleményességéről tanúskodnak: a vény nélkül árusító gyógyszertáros ismerőstől, a gondos mamák otthon felhalmozott ősrégi gyógyszerkészletein át a pizzarendelés analógiájára kórházi ismerősök révén távirányítással felíratott készítményekig terjed az ötlettár.

Fegyvertár

A hormonális fogamzásgátlás klasszikusnak számító, naponkénti tablettás alkalmazása mellett az igényekhez igazodva egyéb beviteli módozatok is kezdenek tért hódítani. Egyes injekciós depokészítményeket a napi rendszerességet nehezen tartó, feledékeny hölgyeknek, vagy azoknak ajánlanak, akik életvitelük miatt csak három havonta kívánnak menstruálni. Az újdonságok iránt fogékony hölgyek számára hormontartalmú hüvelygyűrűt is kifejlesztettek.
A rendszeresen szedett hormonális fogamzásgátlóktól és az abortusztablettától is eltérő hatása van a Magyarországon is forgalomban levő sürgősségi fogamzásgátló tablettának (Rigesoft, Escapelle). Ezt a szexuális együttlétet követő 72 órán belül lehet alkalmazni, amennyiben fogamzásgátlásra gondatlanságból nem került sor, vagy valamilyen fogamzásgátlási hiba történt. A sürgősségi fogamzásgátló tabletta hatása attól függ, hogy a menstruációs ciklus mely szakaszában kerül alkalmazásra. A ciklus első felében a peteérést gátolja, a második felében pedig a méhnyálkahártyát teszi alkalmatlanná az esetlegesen megtermékenyült petesejt beágyazódására, vagyis ez utóbbi esetben filozófiai értelemben inkább tekinthető abortívumnak, mintsem fogamzásgátló szernek. Használatát általában nem kíséri vérzés, hatékonysága pedig 85%-osnak tekinthető. A valóban sikeresnek mondható marketingtevékenységnek köszönhetően erről a készítményről minden moziműsort forgató tizen-huszonéves tud, hiszen hetente jelenik meg a felelőtlenséget propagáló csupa nagybetűs hirdetés: "Nem védekeztetekű Nem baj, van segítség."
A teljesség kedvéért érdemes még említést tenni az éveken keresztül hordható, méhen belüli, műanyag, illetve fém alapanyagú eszközökről, melyek a méhnyálkahártya folyamatos irritálása révén akadályozzák meg az esetlegesen megtermékenyült petesejt beágyazódását. Erkölcsi értelemben viszont kifogásolható, hogy hatásmechanizmusa miatt ez a stratégia szintén inkább a terhességmegszakítás, mintsem a fogamzásgátlás fegyvertárába tartozik. Mivel a méhen belüli eszközök felülete kiváló terepet nyújt különféle kórokozók megtelepedésének, alkalmazásuk révén gyakori a felszálló fertőzés, melynek olykor hasi műtétet szükségessé tevő tályog, valamint meddőséghez, illetve méhen kívüli terhességhez vezető petevezeték-elzáródás lehet a következménye. Használatuk ideje alatt mechanikai okokból általában bővebb, elhúzódóbb és fájdalmasabb a menstruáció. A méhen belüli eszközök és a hormonális fogamzásgátlás előnyeinek ötvözésével kecsegtet a hormontartalmú "spirál", mely inkább már csak hagyománytiszteletből, mintsem formája miatt viseli ezt a nevet. Az eszköz hormontartalma révén átjárhatatlanná válik a méhszáj mind a hímivarsejtek, mind a kórokozók számára, a hormonhatásra elvékonyodó méhnyálkahártya pedig a menstruációs vérveszteséget csökkenti. Igaz ugyan, hogy ez utóbbi termék hétszer drágább, mint elődei.

Hormonmentes fogamzásgátlás

Orvosi közreműködést igénylő, garantáltan hormonmentes eljárás a hölgyek, illetve férfiak művi meddővé tétele, melynek hazánkban jelenleg három élő gyermek, illetve 35 év feletti életkor a feltétele. A műtét lényege a petevezetékek, illetve az ondóvezetékek átjárhatatlanná tétele. Mivel ezt a beavatkozást a társadalombiztosítás nem fedezi, önköltségi ára 50 000 forint. Megfontolandó azonban, hogy az eljárás eredménye gyakorlatilag visszafordíthatatlan. Az orvosi közreműködést nem igénylő hormonmentes fogamzásgátló készítmények piacán is jelentős bővülés történt az elmúlt években. A kiszerelés és minőség tekintetében egyre szélesedő óvszerkínálat bármelyik vegyesbolt kisgyerekszem magasságában elhelyezett polcain nyomon követhető. Ennél valamivel kevésbé ismertek a gyógyszertárban hozzáférhető, változatos halmazállapotú (krém, hab, kúp, tabletta), hüvelybe helyezhető készítmények, melyek hormonok helyett a hímivarsejteket harcképtelenné tevő anyagot tartalmaznak.
Akik mindezen módszereket természetellenesnek, körülményesnek, költségesnek vagy illúziórombolónak tartják, de ragaszkodnak ahhoz, hogy a házasélet nem csupán az utódnemzés célját jogosult szolgálni, azok esetleg a természetes fogamzásgátlás módszerének elsajátítását találhatják hasznosnak. Ennek lényege, hogy némi utánaolvasással, bizonyos biológiai jelek nyomon követése révén behatárolható a hölgyek termékeny és terméketlen időszaka. Ennek ismeretében - elvileg - a házasélet időzítése révén valósítható meg a tudatos családtervezés. Mivel azonban a hölgyek nem mechanikus gépezetek, ennek a módszernek temérdek tüneményes élő cáfolata népesíti be a játszótereket. Számok nyelvére lefordítva ez mintegy 14-35 körüli hibaszázalékot jelent.
Bármi szól is azonban egy adott fogamzásgátlási módszer mellett vagy ellen, nem létezik általánosan ajánlott módszer, hanem azt az egyéni igényeknek, elvárásoknak és értékrendnek megfelelően minden pár maga kell hogy megtalálja. Ebben a témakörben felvilágosításért és tanácsért ki-ki forduljon valóban bizalommal - szomszédja helyett - orvosához… (gyógyszerészéhezű hm…)

Felvilágosodás

Természetesen a fogamzásgátlási kultúra kialakulásában igen nagy jelentőséggel bír a felvilágosítással kapcsolatos szülői tevékenység. A szülők naivitása, tájékozatlansága, álszemérme vagy közönye okozza nem ritkán  a problémákat.

A nemi élet jellegéből adódóan mind a családtervezés, mind a fogamzásgátlás partneri viszonyt és felelősségvállalást feltételez. A gyakorlat ezzel kapcsolatban sajnos számos ellenpéldát produkál

 

MX.hu