MedimiX
 

Keresés a honlapon
 




Eddigi látogatók
Nyomtatóbarát verzió

Meniere betegség

Habár a Prosper Méniere (1799-1862) párizsi fülész által leírt betegségben az egyensúlyérző szervben bekövetkező vérzés miatt támad a szédülés, a halláscsökkenés, a fülzúgás és a fülbeli teltségérzés, sokkal gyakoribb, hogy ezek a panaszok vérzés nélkül jelennek meg.

Amikor az első szédüléses rohamot jóval megelőzi a nagyothallás és a fülzúgás, ezt a Méniére-betegség Lermoyez-féle változataként tartják számon a fül-orr-gégészek.

A felmérések azt mutatják, hogy a Méniere-betegség a férfiak és a nők körében egyformán gyakori. Jobbára az ötödik évtizedüket taposók szenvednek benne, de ritkán gyermekkorban is előfordul. Rendszerint csak az egyik oldali belső fül bántalma keseríti meg a beteg életét, ám az esetek 10-15 százalékában kétoldali a kóros folyamat. Ma is kérdés: mi okozza ezt a betegséget? A szakkönyvek többsége szerint ismeretlen az eredete. A régebbi fül-orr-gégészeti tankönyvek szerzői azonban azt állították, hogy a test vízháztartásának rendellenessége húzódik meg a hátterében, amely miatt növekszik a belső fül folyadéktartalma. Így azután kitágul a belső fül hártyás labirintusa, s ez idézi elő az említett panaszokat. De olyan vélekedés is ismeretes, hogy a belső fület vérrel ellátó erek, illetve a központi idegrendszer működési zavara kelti a betegséget.

Rohamokban támad

Az első szédülési roham előzmények nélkül lepi meg az embert, s rendszerint émelygés és hányás társul hozzá. Egyidejűleg halláscsökkenése is lehet a betegnek, amely elsősorban a mély hangok tartományában feltűnő, és zúghat a füle. A beteg úgy érzi, hogy forog vele a világ, s a szédülés annyira heves lehet, hogy elveszti az egyensúlyát, sem járni, sem ülni nem tud, s az ágyban is kényszerhelyzetben fekszik. A roham néhány óráig, sőt akár egy napig is tarthat, s fokozatosan szűnik meg. De csak hosszabb-rövidebb időre, ugyanis egy évben akár harminc vagy több rohamban is része lehet a betegnek.


A szédülés, persze, sok betegségnek a tünete, ezért az orvosnak meg kell bizonyosodnia arról, hogy mi okozza. Szédüléssel járhat ugyanis  hogy csak a leggyakoribb eseteket említsük , ha az ember a fülén fekszik, vagy ha fejét hátrahajtva felfelé néz, ha a kelleténél többet italozott, ha bizonyos gyógyszereket szed, ha a belső fülében gennyes gyulladás támad, ha az egyensúlyérző szervét vírusos fertőzés támadja meg, ha az öregedés miatt a belső fülében elfajulás következik be, ha a VIII. agyidege (a halló- és egyensúlyérző idege) gyulladásba jön, vagy jóindulatú daganat alakul ki rajta, ha migrénje van, ha a fejét ütés vagy egyéb sérülés éri. Az említett bajok azonban, akárcsak a Méniere-betegség, egyéb tünetekkel is járnak, így ezeknek a számbavételével elég pontosan elkülöníthetők egymástól. Evégett az orvosok azt is ellenőrzik, hogy van-e a páciensnek halláscsökkenése, zúg-e a füle, érez-e nyomást benne, baj van-e az egyensúlyával, s fáj-e a feje. A fülbeli teltségérzés, nyomásfokozódás ugyanis csak a Méniere-betegség jellemzője, míg a fejfájás jobbára a migrén velejárója.

Forog a világ

A tapasztalatok azt mutatják, hogy szédülés és szédülés között is különbség lehet. Van, amikor forog az emberrel a világ, máskor viszont csak egyensúlyérzésének romlását érzékeli. Az ittas ember mindkétfajta szédülést tapasztalja, hiszen amikor járni próbál, az egyensúlyvesztéses válfaját éli át, lefekvéskor pedig megindul vele körbe a szoba, s emiatt émelygése támad, sőt hányhat is.
Forgó jellegű a testhelyzettel, a belső fül idegének és az egyensúlyérző szervnek a gyulladásával, az agyi vérhiánnyal és a migrénnel kapcsolatos szédülés. A legenyhébb a testhelyzeti szédülés, hiszen ez könnyen kivédhető azzal, hogy a páciens nem fekszik a bajt okozó fülére, vagy az arra az oldalra hajtott fejét nem emeli hirtelen a magasba. Egyébként ezen alapul e baj kórismézése is, amelynek során a vizsgálóasztalon ülő betegnek félrefordított fejjel hirtelen hanyatt kell feküdnie úgy, hogy hátul a feje lelógjon. Ilyenkor néhány másodperc után heves szédülés fogja el, amely 15-20 másodpercig tart, s újra megjelenik, mihelyt a beteg hirtelen felül.
A belső fül idegét vagy az egyensúlyérző szervet megtámadó vírusos gyulladás miatti enyhébb-súlyosabb szédülés magától értődően a gyulladás ideje alatt a leghevesebb, ám annak lezajlása után még hetekig-hónapokig érzékelhető, ha egyre gyengülő erővel is. Többnyire felső légúti vírusos fertőzést követően alakulnak ki ezek a betegségek, de az is előfordul, hogy a VIII. agyideget és a dúcát megtámadó herpesz zoszter vírus a bajkeltő. Az utóbbira az hívja fel a figyelmet, hogy a szédüléshez fejfájás, nagyothallás, sőt, esetenként idegbénulás társulhat.
Forgó jellegű szédülést idéz elő a jobb és a bal kulcscsont alatti verőérből származó két gerincverőér összeolvadásával létrejövő agyalapi verőér szűkülete is. Ha ezt az eret meszesedés szűkíti, az ugyanúgy rontja az agy vérellátását, mint amikor migrénes szűkület következik be. Az előbbi esetben jobbára a fej hátrahajtásakor érezhető szédülés, míg a migrénes szédüléskor nemcsak a mozgások összehangoltsága romlik, hanem fáj a fej, zúg a fül, gyengül a hallás, hányinger és gyakran kettős látás támad, akadozik a beszéd, s a többi érzékelés sem tökéletes.

Romlik az egyensúly

A nem forgó jellegű szédülés egyensúlyzavarban mutatkozik meg. Ez jobbára az öregekre jellemző, hiszen az életévek múlása az egyensúlyérző szervet sem kíméli. Különösen fekvő helyzetből való hirtelen felálláskor tántorodik meg könnyen az idős ember (ebben a vérnyomás leesésének van szerepe), de ez járáskor is megeshet vele. Az egyidejűleg észlelhető halláscsökkenés nincs kapcsolatban a szédüléssel, hanem az is az öregedés rovására írható.
A VIII. agyideg jóindulatú daganatával társuló szédülés szintén az egyensúly romlása miatt támad, s a megbetegedett oldalon halláscsökkenés és fülzúgás is bekövetkezhet. A két utóbbinak az egyoldalisága arra figyelmezteti az orvost, hogy ingerléssel és képalkotó eljárással is nézzen utána a daganatnak, mert minél előbb ráakad, annál kisebb beavatkozással távolítható el.
A fejet érő nagy ütések (akár okoznak csonttörést, akár nem) mindig egyensúlyzavart idéznek elő. Enyhébb esetben csak tántorog az ember, nagyobb baj esetén azonban nem tud lábon maradni, már csak azért sem, mert elveszti az eszméletét. Ilyenkor nem mindig a belső fülben kell keresni a szédülés okát, hiszen az agytörzs, valamint a nagyagy és a kisagy kérgének a vizenyője is ilyen tünettel jár. Előfordul, hogy a fejsérülés után hetekkel vagy hónapokkal kezd szédülni a páciens, s ehhez fülzúgás és fejfájás társul. Ez a fejsérülési tünetegyüttesként számon tartott kórkép különösen a motorbalesetek után gyakori, s az idegrostok több helyütt bekövetkező (diffúz) sérülésével magyarázzák az orvosok.

Gyógyszerrel és műtéttel

Ha az elkülönítő kórismézés során Méniere-betegség lesz a diagnózis, ennek megfelelően kezdik el a kezelést. Ha enyhék a tünetek, a beteg jó életminőségre számíthat, súlyos, kétoldali baj esetén ellenben az is nagy eredmény, ha elviselhető lesz az élete.A kezelés jobbára tapasztalatokon nyugszik.
Az első próbálkozás általában dietetikai jellegű: a beteget folyadék- és sószegény étrendre fogják, s eltiltják a feketekávétól, a szeszes italtól és a dohányzástól. Ezzel egyidejűleg a panaszokat elmulasztó-enyhítő gyógyszeres kezelést is elkezdik, amelynek során az émelygésre és a hányásra ugyanúgy tekintettel vannak, mint a szédülésre. Az utóbbi elmúltával vagy csillapodásával ugyanis a hányinger és a hányás is elmarad. Ezúttal csak annyit említünk meg, hogy az acetil-kolin nevű ingerületátvivő anyag hatását megakadályozó antikolinergiás szerektől a hisztamin hatását ellensúlyozó antihisztaminokon át a depresszió elleni készítményekig széles választék áll rendelkezésre. A test folyadéktartalma pedig vízhajtókkal csökkenthető.
Többféle műtéti eljárást is kidolgoztak a Méniere-betegséggel járó szédülés enyhítésére-megszüntetésére. A felmérések azonban azt mutatják - mint arra a Pennsylvaniai Orvostudományi Egyetemen dolgozó G. W. Knox a közelmúltban megjelent tudományos cikkében felhívta a figyelmet -, hogy a műtétek nem mindenhatók, tehát nem minden megoperált beteg szabadul meg végleg a panaszaitól.

A legellentmondásosabb a belső fülben levő, folyadékkal telt hártyás labirintus egyik részének, a vakon végződő úgynevezett endolimfás zsáknak a folyadéknyomását csökkentő műtét, mert az eredményei nem jobbak, mint amikor csak a fül mögötti, csonkakúp alakú csecsnyúlványt távolítják el. Ez egy tizenhét évvel ezelőtti tudományos cikkből derült ki, amely arról számolt be, hogy tizenöt megnyitott endolimfás zsákú betegből ugyanúgy tizenegynek szűnt meg a szédülése, mint abból a tizenötből, akinek csak a csecsnyúlványát operálták meg. A műtét utáni három évben hasonló gyógyulási arányt tapasztaltak egy másik felmérés több mint négyszáz betege esetén is, de tíz év múltán már csak a páciensek fele nem szenvedett szédülésben.
Sokkal nagyobb mértékben (90 százaléknál nagyobb arányban) szűnik meg a szédülés olyankor, amikor a belső fülben idegátmetszést végeznek, vagy - erre azonban csak elviselhetetlen szédülés és igen nagy fokú halláscsökkenés esetén kerítenek sort - eltávolítják a belső fület. Az utóbbi műtét után a megoperált fülén természetesen nem hall többé a beteg, de mivel azelőtt sem igen hallott vele, nagy veszteség nem éri. Az viszont mindenképpen nyereség, ha ezen az áron megszabadul a gyötrő szédüléstől.

 

Dr Zsibán Attila