MedimiX
 

Keresés a honlapon
 




Eddigi látogatók
Nyomtatóbarát verzió

A várandósság kilenc hónapja

Összegyüjtöttük, hogy a várakozás kilenc hónapja során mi minden történik hétről hétre a magzattal és mamájával. Ebben részben tájékozódhat a magzat és a kismama testi, lelki változásairól és a várandósság során várható orvosi vizsgálatokról is.

Ha majd megszületik az a drága, titokzatos kis jövevény, minden mozdulatát, gesztusát lesni fogja. Addig viszont a kismama a főszereplő! Kényeztesse magát, egy percig se legyen lelkifurdalása! Ha ön boldog és jól érzi magát, a baba is élvezi majd magzati létének minden percét.

Az első két hét

Az első hetek történéseiből nem sokat érez a kismama, pedig nagyon fontos dolgok mennek végbe odabenn.
Lehetséges, hogy a spermiumok már három-négy napja "lesben álltak" és vártak a petesejtre, ám az is előfordulhat, hogy épp a legjobbkor érkeztek. A megtermékenyült petesejt néhány órával az egyesülés után osztódni kezd, majd a petevezetékből a méh felé vándorol. A megtermékenyülés többnyire a petevezetékben következik be. A spermium és a petesejt egyesülésétől kezdve zigótáról beszélünk. A zigótának csaknem egy hétre is szüksége lehet ahhoz, hogy további osztódása és vándorlása során elérkezzen a méhbe, ahol kezdetét veszi a beágyazódás több napig tartó folyamata. Közben az a tüsző, amely a petesejtet kibocsátja, átalakul, majd sárgatest formájában sárgatesthormont termel annak érdekében, hogy a méh alkalmas legyen az új élet befogadására. A peteéréstől számított tizennegyedik naptól beszélünk embrióról. A parányi kis lényt ettől kezdve a méhnyálkahártya véredényei táplálják. Néha az édesanya jóval előbb érzékeli a másállapotot, mint a hormonszintek vagy biológiai változások mérésén alapuló módszerek. A biztos válaszra azonban egy kicsit várni kell. Az érzékeny, jó minőségű terhességi tesztek a soron következő menstruáció esedékessége idején képesek először kimutatni a várandósságot, ám az is gyakori, hogy csak az egy-két héttel későbbi eredmény lesz pozitív. Az első hetekben fölösleges kézi vagy ultrahangos vizsgálatot végezni.
A várandósság átlagosan negyven hétig tart, idejét az utolsó menstruáció első napjától számítjuk. A várva várt kisbaba élete azonban csak két héttel később, a megtermékenyülés pillanatában kezdődik.

A szülés várható időpontja:
A legbiztosabb és legegyszerűbb, ha az utolsó vérzés első napjából indulunk ki. A vérzés első napjához adjunk hét napot. Vonjunk ki belőle három hónapot. Adjunk hozzá egy évet. Akinek az átlagos ciklushossza több, mint huszonnyolc nap, az a szülés várható időpontjához adja hozzá a plusz napokat, például négyet. Ha a ciklus általában rövidebb, vonja le a különbséget.

A harmadik hét

Mire a megtermékenyült és osztódásnak indult petesejt eljut a beágyazódásig, hét nap telik el. Ezen a héten a szedercsíra sejtjei két irányban fejődnek. Az egyik részből embrió lesz, a másikból méhlepény, magzatburok és köldökzsinór.
Az anya mindebből még semmit sem érez. Ha a ciklus kezdetétől mérte ébredési hőmérsékletét, a tizennegyedik naptól emelkedő hőmérsékletet tapasztal. Ekkor még nem érdemes elvégezni a terhességi tesztet, noha már jelentős mennyiségű gonadotropin hormon (HCG) termelődik. Ennek kimutatásán alapulnak ezek a vizsgálati módszerek.

A negyedik hét

A megtermékenyülést követő tizenkettedik napon befejeződött a beágyazódás folyamata. Megjelennek az első véredények. A baba azonban még mindig csak egy kis pötty, körülbelül fél milliméter.
Most kezdődne az újabb menstruáció. Ezekben a napokban már a terhességi teszt is pozitív eredményt mutathat. A beágyazódás hatalmas hormonális változással jár. Néhány kismama leküzdhetetlen álmosságot érez a következő hetekben, és émelygés is jelentkezhet.

A kilenc hónap alatt a test és a lélek egyaránt készül a szülésre és az anyaságra. Ma már számtalan tanfolyam, szakember segíti a kismamát ezen az úton. Némelyik módszer akkor a leghatásosabb, ha már a várandósság elején alkalmazzák, másokat csak később célszerű igénybe venni.
Már az első hónapban, sőt, ha lehet, az előtt érdemes átgondolnia, milyen a viszonya a szülővé váláshoz.
Ha előzőleg már voltak nehézségei a várandóssággal vagy szülésével illetve az utána következő időszakkal, vagy a családjában előfordultak komplikációk ezen a terén, illetve szüleitől hallotta, hogy a saját magzati időszakában vagy a születésekor kialakultak nehézségek, akkor feltétlenül végig kell gondolnia, hogy ezek tudatosítása, feldolgozása milyen segítséget igényel és melyben bízik a legjobban. Lehetősége van beszélgetős terápiában, mozgásos, jóga, meditációs, légzésen keresztüli terápiákban feloldani a lehetséges félelmeket, negatív, szorongató érzéseket, tapasztalatokat. Ezen feldolgozási módok nagy segítséget jelenthetnek a kiegyensúlyozott anyaság és pozitív szülési élmény létrejöttéhez.
Életünk egyik legnagyobb változása, amikor gyerekből szülővé válunk. Mindannyian tudjuk, hiába kapja meg valaki az érettségi bizonyítványt, mindig a mama kislánya, kisfia marad. Szüleink felnőttkorunkban is támogatást, védelmet nyújtanak nekünk, figyelik kívánságainkat, nyomon követik sorsunkat. Ám amikor megfogan az új élet, fordul a kocka: hirtelen mi válunk felelőssé valakiért, mégpedig egy teljesen kiszolgáltatott, gyámoltalan kis lényért. Hatalmas ugrás ez személyiségünk alakulásában, komoly lelki munkát kíván, hogy megemésszük a helyzetet. Ehhez óhatatlanul át kell gondolnunk, mi végre jöttünk a világra. Milyen volt a saját gyerekkorunk? Milyen a viszonyunk az édesanyánkkal? Tisztázandó kérdés az is: milyen szülő szeretnék lenni? Kövessem-e azt az utat, ahogy engem neveltek? Nem könnyű ezekre a kérdésekre megtalálni a választ. Az is beárnyékolhatja a várandósság időszakát, ha az anya magától a szüléstől fél, vagy a gyereke egészségéért szorong. Nem kell együtt élni ezekkel a testet-lelket gúzsba kötő érzésekkel, ha megtaláljuk és igénybe vesszük a megfelelő szakember segítségét.

Az ötödik hét

Bújjon a párja ölelő karjába!
Ne legyenek gátlásai, ha párja ölelését kívánja. A férfiak gyakran attól tartanak, hogy kárt tesznek a babában, és így nem mernek kezdeményezni. Biztosítsa arról, hogy nincs mitől tartania! Hagyja magát kényeztetni, hagyja, hogy kedvese masszírozza, hagyja, hogy szenvedélyesen megölelje.

Az embrió mérete az ötödik-hatodik hét határán eléri a 2-3 millimétert. Már kialakult a parányi szív, az erek gazdagon behálózzák a kis testet. Láthatóak a bimbószerű végtagkezdemények, a fej és a test többi részéhez képest hatalmas farok. Egy héttel később a láb növekedése utoléri, sőt el is hagyja a farkat, ami majd csak a tizedik hét végére tűnik el. Ekkor már akár meg is számlálhatnánk a kéz- és lábujjakat, a kis embrió egészen ember formájú, csöpp kis fülkagylója is ott virít a fején. Növekedése továbbra is elképesztő iramban folytatódik.

A várandósság mind jobban érezteti hatását. A gyakori pisilés arra vezethető vissza, hogy a méh megnagyobbodása és vérbősége miatt nyomja a húgyhólyagot. Sok kismama émelyegni kezd, napirendre kerülhetnek a rosszullétek, a vérnyomás csökkenése miatt szédülés, ájulás léphet fel. Segíthet, ha felkelés előtt eszünk néhány falatot, s jó hatást érhetünk el homeopátiás készítményekkel is, ha a tünetek pontos feltérképezése után választja ki az orvos a tizenhárom lehetséges szer közül a legalkalmasabbat. Bár a pocak mérete még nem tér el a korábbi állapottól, a szűk ruhaneműk kényelmetlenné válhatnak.

A második hónap során az orvos megbizonyosodik arról, hogy nem méhen kívüli terhességről van-e szó. A hüvelyi ultrahangvizsgálattal már az ötödik héten megállapítható a terhesség.
Kerüljük a fertőző betegeket, az állatok társaságát; a macskavécé takarítását, a nyers hús aprítását átmenetileg bízzuk másra.

A hatodik hét

Megkezdődik az embrió szerveinek fejlődése. Kialakul az alsó állkapocs, létrejönnek a hangszalagok. A monitoron a hüvelyi ultrahangvizsgálatnál már elkülöníthető a babától a köldökzsinór.
A hatodik heti állapothoz képest a második hónap végére csaknem megtízszerezi méretét, a tizedik héten ugyanis már körülbelül 2,8 centiméteres, súlya pedig közel 1,3 dkg!
Ügyeljen a helyes életmódra, ne fogyasszon alkoholos italokat! Kerülje a felesleges gyógyszerszedést! A szervek kifejődésének időszakában az embrió rendkívül érzékeny a kedvezőtlen külső hatásokra.

A hetedik hét

Az embrió szíve már száznegyvenötöt ver percenként. Hossza egy-másfél centiméter. Már megvannak az első női, illetve férfi őscsírasejtek, a gerincvelőben pedig idegsejtek képződnek.
Az orvos ekkor már többnyire kézi vizsgálattal is meg tudja állapítani a terhesség tényét. Aki hányingerrel ébred, igyon enyhén édesített italokat és kapjon be néhány szem földimogyorót.
A hetedik és tizedik hét között fokozatosan a lepény veszi át a sárgatest szerepét a tüszőhormon termelésében. Közvetve ez felelős az egyre fokozottabb vízvisszatartásért, aminek következtében megnő az érpályákon keringő vér mennyisége. A vér "hígulása" jobb oxigénellátottságot biztosít a hajszálerekben. A kötőszövetek lazulása miatt az erre hajlamos kismamáknál jelentkezhetnek az első visszerek.

A nyolcadik hét

Már pontosan kivehetőek a kéz- és lábujjak. Kialakul a felső ajak és az embrió orrhegye, befejeződik a szív felépülése. Az embrió már másfél grammot nyom, és másfél centiméter hosszú a feje tetejétől a farokcsontjáig. A tizenkettedik hétig mindig ezt a méretet mérik.
Rövidítése: CRL. Érdemes tudni, hogy az egyes heteknél megadott CRL-értékek a heti átlagot tükrözik. Ebben az időszakban ugyanis naponta körülbelül egy millimétert nő az embrió, s a hét elején mért érték hat-hét milliméterrel is kevesebb lehet a hét végén mértnél.
Szinte hihetetlen, de már a nyolchetes embrió is termel vizeletet - szorgalmasan kortyolgat a magzatvízből. Az ultrahangvizsgálat során látszik is, hogyan telítődik a pici húgyhólyag, hogyan mozog az embrió. A külső nemi szervek a kilencedik hétig teljesen egyformák a fiúnál és a lánynál. Arra, hogy a különbség a képernyőn is jól láthatóvá váljék, még sokat kell várniuk a kíváncsiskodóknak.
Hordjon laza ruhaneműt, pihenjen sokat, és aludjon annyit, amennyit a szervezete kíván.

Belső vizsgálatot már a nyolcadik héten végezhetnek, ez azonban nem elengedhetetlenül szükséges. Ha sor kerülne rá, a szülészorvos a méhnyakcsatorna meghosszabbodását, tágabbá válását, a méhnyak és a méhtest felpuhulását és megnagyobbodását észlelné, és egyúttal a rákszűrésre is sort kerítene. A kezdetben körte alakú méh alakja egyre inkább a gömb felé közelít.

A kilencedik hét

A kilencedik hétig embrióról, ettől kezdve pedig már magzatról beszélünk. A csöppség mozogni is tud. Van már szeme és szemhéja, látszanak az apró fül kagylóvonalai. Immár két és fél centiméteres.
Legkésőbb ezen a héten jelentkezzen a körzeti védőnőnél. Vegye fel orvosával a kapcsolatot.

A tizedik hét

Mind a húsz tejfog kezdeménye felismerhető az állkapocscsontban. A magzat tizenhárom grammos és három centiméteres.

A tizenegyedik hét

Vegyen vissza a tempóból!
Észre fogja venni, hamarabb elfárad, mint korábban. Ezért azok a hormonok felelősek, melyekkel a természet arra szeretné rábírni, hogy saját és kisbabája érdekében lazítson egy kicsit.

Kialakul a magzat gerincoszlopa. Lényegében valamennyi szerve kifejlődött. Tömege negyvennyolc gramm, hossza 4,4 centiméter.
Egyre jobban szorít a nadrág, ennek azonban még mindig nem a baba az oka, hanem a rossz emésztés. Ezért a váradósság során termelődő pro-geszteron a felelős, ugyanis lágyítja az izmokat és a kötőszövetet.
A magzat látványos gyorsasággal növekszik! Tömege a tizenegyedik héten már a negyvennyolc grammot is eléri, hossza pedig feje búbjától a farkcsontjáig 4,4 centiméter. Ez utóbbi az úgynevezett ülőmagasság, vagyis CRL-érték. A tizennegyedik hétig átlagosan egy centiméterrel lesz hosszabb a CRL.
A harmadik hónapra kifejlődött az orr és a pici száj, s lehetővé válik az arc ultrahangos vizsgálata is. A tizennegyedik hét végére súlya elérheti a nyolcvan grammot. Fejecskéjén megjelennek az első hajszálak.

A mérleg egyelőre nem mutat sok változást, súlygyarapodás általában csak azoknál mutatkozik, akik nem émelyegtek és hánytak az első hetekben. Mégis előfordulhat, hogy kellemetlenül szorítani kezd a nadrág és a harisnya, mert a korábbinál sokkal érzékenyebbé válik az alhas egész területe. Ha pecsételő vérzés jelentkezik ezekben a hetekben, feltétlenül menjünk orvoshoz, hogy tisztázhassa az okát. Ajánlatos odafigyelni testünk jelzéseire: a stressz, a kapkodás árthat a magzatnak, s a kellemetlen érzések a méh keményedését eredményezik. Szánjunk időt elegendő alvásra, pihengetésre, egy-két hét múlva sokkal több erővel, energiával foghatunk bele feladataink megvalósításába. Az émelygős időszak elmúltával intenzívebben jelentkezhet a kívánósság. Fogyasszuk nyugodtan azt, amit megkívánunk, de emellett ügyeljünk a megfelelő mennyiségű vitamin- és ásványianyag-bevitelére.

A tizenkettedik hét

A fejtetőtől a farokcsontig mért hossz 5,6 centiméter. Már a fájdalomra is tud reagálni.
A reggeli émelygés és hányás - ha egyáltalán jelentkezett - lassanként elmaradozik. A megnövekedett méh a hét végére eléri a szeméremcsont vonalát.
Ultrahangos vizsgálattal a magzat nyaki redőjének vastagságából következtetni lehet a Down-kór valószínűségére. Szükség esetén a tizenkettedik héten korionboholy-mintavétel segítségével genetikai vizsgálatokat lehet végezni.

A tizedik és tizennegyedik hét között - legalkalmasabb időszak a 12. hét - az embrió nyaki bőrredőjének (tarkóredő) ultrahangos mérésére is sor kerülhet. Vastagságából a Down-kór valószínűségére lehet következtetni. A vizsgálathoz gyakorlott szakember és megfelelő felbontású készülék szükséges. Ha a harmincöt éves vagy idősebb kismama kéri, és vállalja a beavatkozással járó közel egyszázalékos vetélési kockázatot, a kilencedik héttől korionboholy-mintavételre kerülhet sor. A beavatkozásra a 12. hét a legalkalmasabb. Ennek során a hasfalon keresztül bevezetett tűvel szövetmintát vesznek a méhfalhoz tapadó lepényből - miközben ultrahanggal figyelik a magzat és a lepény elhelyezkedését. A tenyésztés hatására osztódásnak induló sejtekben a kromoszómák számát és alaki eltéréseit vizsgálják, ezekből következtetni lehet a magzat egyes genetikai rendellenességeire.

A tizenharmadik hét

A magzat hossza a popsitól a feje búbjáig hét centiméter.
Esedékessé válik a fogászati ellenőrzés, és az első vérkép- és vércukorvizsgálat.

Kezdetben érzések formájában létezik számunkra a világ. Megdőlni látszik a régi elképzelés, hogy az újszülött "üres lappal" jön a világra, amelyet majd a külvilág hatásai írnak tele. Az anya-magzat kapcsolat jóformán a beágyazódás pillanatában létrejön, s attól kezdve élénk párbeszédet folyik kettőjük között. A lelki köldökzsinóron keresztül az édesanya belső világának rezdülései, boldogsága és szorongásai elérik a babát is. A magzat érzései útján tudatja, hogy anyja miként hat rá, aki viszont a baba érzéseiben elmerülve, azokban olvasva megtudhatja, hogy éppen mi történik közöttük. Relaxált, alvásközeli állapotban ez a testérzetekben megmutatkozó kapcsolat tudatossá válhat. A kismama szakember segítségével kapcsolatba kerülhet magzatával, de egyedül is elérheti ezt az állapotot.
Esténként próbáljunk ellazulni. Kellemes zene mellett összpontosíthatunk a testünkből érkező jelzésekre. Hangolódjunk rá az ő érzéseire, tükrözzük a mozgásait. Ha sikerül megtalálnunk a belső utakat, a kilenc hónap elteltével úgy fogjuk érezni, jól ismerjük egymást. Születéskor sem a fájdalmas elszakadást éljük majd meg, hanem a kapcsolat természetes folytatását. Az ismerkedésbe, párbeszédbe bevonhatjuk az édesapát is, ő is beszélgethet is a kicsivel. A magzat már az első harmadban hallja mamája szívhangját, a huszonnegyedik héttől kezdve pedig a külvilág beszüremkedő zajait is. A várandósság második harmadában a tapintás kap nagyobb szerepet: a magzatnak bőven van még helye a mozgásra, de már elég nagy ahhoz, hogy elérje a falat kis otthonában. Nem ritka, hogy odagömbölyödik az apa simogató tenyere alá, így válaszolva hívására. Ezek a pillanatok csodálatosan előkészítik a későbbi apa-gyerek kapcsolatot.

A tizennegyedik hét

A sárgatesttől lassanként a méhlepény veszi át a helyi hormonális folyamatok irányítását. A magzat fejecskéjén megjelennek az első hajszálak. A vese megkezdi a vizelet-kiválasztást: a baba azt pisili ki, amit megivott, vagyis a magzatvizet. Súlya nyolcvan gramm, a feje búbjától a farkcsontjáig tíz centiméter hosszú.
Ha eddig még nem került volna sor orvosi vizsgálatra, ne halogassuk tovább! Nagyjából négyhetente érdemes orvoshoz menni.

A tizenötödik hét

A kilencvenöt grammos magzatnak már szemöldöke is van, s parányi ujjacskáin köröm díszeleg.
Harmincöt évesnél idősebb kismamáknál genetikai vizsgálatot, magzatvíz-mintavételt, más néven amniocentézist ajánl az orvos abban az esetben, ha addig nem történt korionboholy-mintavétel. Miközben ultrahanggal figyelik a magzat elhelyezkedését, tűvel, hasfalon keresztül szívják ki a szükséges vízmennyiséget. E vizsgálat segítségével a számbeli és alaki kromoszóma-eltérésen alapuló rendellenességek állapíthatók meg, valamint külön kérésre a magzat neme. A magzatvíz magzati sejteket tartalmaz, ezeken végzik el a kromoszómák szám- és alakbeli eltéréseire kiterjedő genetikai vizsgálatot.
Tájékozódjunk a beavatkozás kockázatáról is!

A tizenhatodik hét

Jól érzi magát?
Szerető családra, megértő barátokra és türelmes orvosra van szüksége. Legalább olyan fontos az együttérzés, a gondoskodás, a kérdéseire adott pontos válasz, mint a szakszerű ellátás. Ha nem érzi ideálisnak orvosát, keressen másikat!

A tizenhatodik és a huszadik hét között érzékeli első ízben a kismama a magzatmozgásokat.
A tizenhatodik héten kerek tíz dekagrammos a magzat, fejének átmérője, az úgynevezett BPD-érték pedig 34 milliméter. Szemecskéi felett parányi szemöldök jelenik meg, ujjain aprócska körmök láthatók. Bőrének színe vörös, állát és homlokát finom kis pihék borítják. Ebben az időszakban már szemmozgásokat is végez, a tizenhetedik héten pedig az ujját is szopni tudja! Csontjai szilárdulni kezdenek, állkapcsában megjelennek a fogkezdemények. Már a várandósság első heteitől kezdve aktívan mozog, édesanyjának rendszerint mégis a 18-20. hétig kell várnia, mire érzékeli a finom rebbenéseket.

Számos kismamának ebben az időszakban válik egyre érzékenyebbé a mellbimbója. A legmakacsabb reggeli rosszullétek is elmaradoznak, visszatér az étvágy. Betegség esetén valóban nem tesz jót a várandósnak a magas láz, görcskészsége ugyanis fokozódhat tőle. 38 şC felett lázcsillapítónak egy kellemes fürdő, vagy ha az nem segít, akkor metamizolum natricum vagy paracetamol tartalmú tabletta alkalmas.

Rákszűrésre és az esetleges gombás vagy bakteriális fertőzéseket megállapító hüvelyi váladékvizsgálatra, ha eddig nem történt volna meg, a várandósság félidejéig sort kell keríteni. A betöltött tizenhatodik hét táján több vérvizsgálatra is számíthat a kismama. Ekkor végzik el, lehetőleg éhgyomorra az AFP-szűrést, vérkép is készül, esetleg a vasraktárak telítettségét is nézik. Az AFP-vizsgálat olyan magzati fehérje (alfa fetoprotein) kimutatásán alapul, amely valamilyen mennyiségben belekerül a magzatvízbe és az anyai keringésbe is. Az átlagtól eltérô eredmény nem jelenti azt, hogy a magzatnál biztosan baj van, ezért további vizsgálatokra van szükség. Az AFP-vel egyidejűleg a hepatitis B-vírus szűrésére és vércsoport-meghatározásra is sor kerül. Vércsoport-meghatározásra is szükség van, s ha az anya Rh-negatív, gyakran ellenőrzik az esetleges ellenanyag jelenlétét. Újabb kémcső vért vesznek le az úgynevezett HbsAg-szűrés érdekében. Ez arra ad választ, hogy az anya átesett-e hepatitis B-fertőzésen, azaz vírushordozó-e. Ha igen, akkor a kisbaba a születése után védőoltást kap. Ha a vércukorvizsgálat az étkezés utáni vércukorszint-ellenőrzésére irányul, akkor az éhgyomorra levett vér erre a célra nem megfelelő. A vizeletvizsgálat a húgyúti fertőzések megállapítására szolgál.

A tizenhetedik hét

A százharmincöt grammos pocaklakó már szopja az ujját, és időnként grimaszokat vág. Agyalapi mirigyében már vannak endorfint tartalmazó sejtek, ezek fájdalomcsillapító hatással rendelkeznek.
A kismama mellei egyre nagyobbak, feszesebbek lesznek. Előfordulhat, hogy a mellbimbó egy ideig kellemetlenül érzékeny. Sokat segíthet egy kényelmes pamut melltartó.

A tizennyolcadik hét

A magzat testén hőszabályozó zsírréteg képződik. Bőre vörös, állát, homlokát finom pihék borítják. Súlya százhatvanöt gramm.
Fogyasszunk mindennap nyers gyümölcsöt és zöldséget is. Ha elegendő rostdús étel szerepel az étlapon, ritkán jelentkeznek emésztési panaszok. Kerüljük a gyakori édesség-nassolást, és ne együnk zsíros húsokat.

Az ötödik hónapban, általában a tizennyolcadik és huszadik hét között kerül sor a "genetikai" ultrahangvizsgálatra. Az elnevezés onnan ered, hogy az orvos ilyenkor alaposan szemügyre veszi, megfelelően fejlődnek-e a magzat belső részei. Sor kerül a koponya és az agy szerkezetének, a gerinc épségének vizsgálatára, ellenőrzi a szív négy üregének meglétét, a rekeszizom és a hasfal épségét, a hólyag és a vesék működését. A végtagok épsége az apró csontok alapos vizsgálatával állapítható meg. A legtöbb korszerű ultrahangkészülék súlybecslő programmal működik, mely a hosszadatok ismeretében kilencven százalékos pontossággal meg tudja állapítani, mekkora lehet a magzat súlya. Fontos információ a magzat mozgása is.
Az ultrahangleleten olvasható legfontosabb rövidítések feloldása: CRL - ülőmagasság (koponyától a farkcsontig), BPD - koponya-harántátmérő, HC - fejkörfogat, AD - a has hosszanti és harántátmérője, AC - haskörfogat, FL - combcsont hossza, HU - felkarcsont hossza.
A védőnői tanácsadások során kerülhet sor havonkénti vizelet- és vérnyomásvizsgálatra. Ha az értékek kórosak, sűrűbben kell ellenőrzésre járni.

A tizenkilencedik hét

A baba bőrén védő viaszréteg, más néven magzatmáz képződik. Súlya már kétszáz gramm.
Járjon szülés-előkészítő tanfolyamra és kismamatornára! Napi tevékenységébe iktasson néha szünetet, amikor sétál, kikapcsolódik. A visszeresedésre hajlamos kismamák számára kifejezetten hátrányos, ha egész nap ülnek. Ismerkedjék meg idejében a választott kórházzal, tájékozódjék a lehetőségekről.

Egészséges gyarapodás
A várandósság alatt átlagosan tizenkét kiló a súlygyarapodás.
Önmagában nem ad okot aggodalomra, ha az átlagnál kevesebbet vagy többet mutat szülés előtt a mérleg, hiszen igencsak különböző alkatúak vagyunk. Azok, akik kezdetben émelygéssel küszködtek, talán fogynak is az első hónapokban, így a gyarapodás végül alig öt-hat kilóval több, mint az eredeti testsúly. Aggodalomra inkább csak a hirtelen bekövetkező, erőteljes súlynövekedés ad okot, ennek hátterében ugyanis a vízháztartás zavara, esetleg terhességi toxémia állhat. Az egészséges kismamának nem kell speciális diétát tartania, a legjobb, ha arra törekszik, hogy étrendje sokoldalú és kiegyensúlyozott legyen. A testsúly karbantartásához természetesen hozzátartozik a jól megválasztott rendszeres testmozgás is, de ez ügyben feltétlenül kérdezzük meg szülészünk véleményét.

A plusz kilók nagyjából
a következőkből állnak össze:
a magzat súlya kb. 3400 gramm
a méhlepény súlya 500 gramm
a magzatvíz mennyisége körülbelül egy liter
a méh súlya 1500 gramm
a mellek súlynövekedése 500 gramm
A vérmennyiség nagyjából két literrel lesz több.

A huszadik hét

Elérkeztünk a várandósság félidejéhez. A baba szívhangjai már egyszerű sztetoszkóppal is hallhatók. A huszadik héten kereken harmincdekás a magzat, fejátmérője 47 milliméter, combcsontocskája éppen három centiméteres, kicsi kerek hasát pedig tizenöt centis szalaggal tudnánk körbevenni.
Ebben az időszakban átlagosan 80-100 grammot gyarapodik hetente az egészségesen fejlődő baba. Nem csoda, ha rendszeresen érezhetővé válnak a magzatmozgások.

Étrendünk összeállításakor elsősorban természetes állapotú alapanyagok felhasználására törekedjünk. Kerüljük a nátrium-glutamátot (például zacskós levesekben, leveskockában), mesterséges színezékeket tartalmazó élelmiszereket. Ha a tizennyolcadik héten elmaradt, most kerül sor az alapos, úgynevezett genetikai ultrahangvizsgálatra.

A legtöbb várandósnak megszépül a bőre. Ennek ellenére menjen el havonta legalább egy alkalommal kozmetikushoz, arcmasszázsra. Próbálja meg teljesen elengedni magát, és élvezni, hogy ez a nyugalmas óra csak az öné!

A várandósság félideje körüli időszakban, pontosabban a harmadik harmadban számíthatunk a leggondtalanabb hetekre. Használjuk ki az alkalmat kiadós kirándulásra, sétára, táncoljunk, tornásszunk kedvünk szerint! Az örömmel végzett testmozgás során endorfinok, azaz boldogsághormonok szabadulnak fel a szervezetben, s ezek jótékony hatásából a magzat is részesül. A méh növekedése folytán egyre nagyobb nyomást gyakorol a nagyvénákra, ezért egyes kismamáknál kellemetlen tünetek jelentkezhetnek: visszértágulat a szeméremajkakon, lábakon, illetve a végbélnyílásnál (aranyér). A kismamák kétharmada tapasztalja, hogy estefelé nehéz a lába és vizesedik, ez azonban normális jelenség. A huszadik héttől fokozottan figyelni kell a toxémiára utaló tünetekre: az első jel a vérnyomás 140/90 fölé emelkedése és az egész testre kiterjedő ödéma. Először talán a rohamos súlygyarapodás hívja fel a figyelmet erre a problémára.

Felkészülés - szülésznőválasztás
A szülés során a szülésznő foglalkozik legtöbbet a vajúdó kismamával. Tulajdonképpen roppant méltatlan helyzet, hogy sok kismama utólag még a nevére sem emlékszik annak, akivel megosztotta ezeket a fontos órákat. Sok érv szól amellett, hogy már a várandósság során megismerkedjünk a szülésznőkkel, ha a kórházban lehet szülésznőt választani. A szülésznők olyan alapos képzésben vesznek részt, hogy a szülés körüli teendők nagy részét el tudják látni. Kérdezősködjünk bátran a választott bábától, milyen szokások uralkodnak az osztályon, melyik szülészorvossal szeret együtt dolgozni, lehet-e szabadon mozogni vajúdás alatt, van-e lehetőség gátvédelemre, lehet-e szoptatni a szülőszobában. A várandósság alatt felmerülő kisebb problémákkal, kérdésekkel, aggodalmakkal is felkereshetjük őt. Az ő munkáját is megkönnyíti, ha tud néhány fontos dolgot rólunk és családunkról. Ha jól választottunk, a szülésznő az orvossal való kapcsolattartásban is segítségünkre lehet. Közvetítheti kívánságainkat a vajúdás nehéz időszakaiban, támaszt nyújthat, amikor túlságosan lassan telik az idő.
Ma már arra is lehetőség van, hogy dúlával szüljünk. A dúla olyan segítő, aki maga is szült, és folyamatos fizikai és érzelmi támaszt nyújt a vajúdás, szülés minden percében - de tapasztalataival sokat segíthet a várandósság és a gyermekágy időszakában is. Dúlára akkor lehet különösen nagy szükség, ha sem az apa, sem más rokon nem kíséri el az anyát a szülőszobára.

A huszonegyedik hét

A baba a túlságosan hangos, dübörgős zenére ijedt rúgkapálással válaszol. Arra is képes, hogy megkülönböztesse a keserűt az édestől. Súlya háromszázharmincöt gramm.
Most már kívülről is érezhetők a magzatmozgások.

A huszonkettedik hét

A leánymagzat petefészkében immár több mint hatmillió éretlen tüsző várakozik arra, hogy egyszer majd valamelyikből utód szülessen. A baba súlya négyszázötven gramm.
Mit érez, mit gondol ön a szüléssel kapcsolatban? Saját hozzáállásunkat jelentősen befolyásolja az a sokféle információ, amit életünk során hallottunk erről a témáról. Ha elsősorban félelmet, bizonytalanságot érez, próbáljon rájönni, honnan erednek ezek az érzések. Hogyan zajlott az ön születése? Mit hallott családtagjai születéséről? Mi az, amit ön másképp szeretne? Beszéljen partnerével is ezekről a kérdésekről!
A huszonkettedik héten már az édesapa is érzékelheti a pici rúgásokat, ha tenyerét csöndben és nyugalomban az egyre szembetűnőbben domborodó pocakra helyezi.
A magzat testén magzatmáz képződik. Kisebb darabkák leáznak belőle, s úszkálnak a magzatvízben, amiből folyamatosan kortyolgat a kisbaba. Ebből képződik az első béltartalom, a magzatszurok, amit majd a szülés utáni napokban fogunk viszontlátni a pelenkában.

A huszonharmadik hét

Ettől a héttől kezdve biztosan képes a baba a fájdalomérzékelésre.
A huszonharmadik héten már 550 grammos a magzat, s hetente nagyjából száz grammot gyarapodik. Testi változások
A növekedő méh egyre feljebb nyomja a gyomrot, s emiatt állandósulhat a teltségérzés, ha ritkán, nagyobb adagokat eszik a kismama. A gyakori, kis étkezésekkel általában megelőzhetjük, vagy elodázhatjuk a gyomorégést. Ebben az időszakban már egyre feltűnőbbek a méhösszehúzódások: nem fájdalmasak, de jól érezhetően keményedik a méh. Ha lefekszünk, és kezünket a pocak alsó részéhez tesszük, érezhetővé válik a viszonylag gyenge összehúzódás is. Ha egy óra alatt öt-hat alkalomnál többször érezzük, vagy egyre kellemetlenebbé, erősebbé válik, és hasmenés kíséri, forduljunk orvoshoz, mert előfordulhat, hogy fenyegető koraszülésről van szó. A várandósság során fokozódik a hajlam a vérrögképződésre, ezért különösen fontos, hogy sétával, kismamatornával küszöböljük ki a vérpangást.

Felkészülés: kórházi tanfolyam
Ma már szinte minden szülészeten szerveznek szülésre felkészítő tanfolyamot. Ha a kórház nem indít ilyen programot, a védőnők szerveznek hasonló foglalkozásokat a körzetükben. A tanfolyamok többnyire előre összeállított, egymásra épülő program szerint hat-nyolc hetenként indulnak újra, de van olyan is, amelyikbe bármikor be lehet kapcsolódni. A találkozókon védőnő, szülész, szülésznő, gyermekgyógyász, csecsemőgondozó, gyógytornász tart előadást, vagy indít beszélgetést a leendő szülőkkel az intézményben elfogadott szemlélet szerint. Az előadásokon filmeket vetítenek, bemutatják a csecsemőgondozás gyakorlati fogásait, válaszolnak a felmerülő kérdésekre. Nem ritka, hogy meghívnak olyan anyákat is, akik már túl vannak a szülésen, és át tudják adni tapasztalataikat a csoport tagjainak. A felkészítő tanfolyam során szinte mindig megszervezik a szülőszoba-látogatást, hogy a szülők ne érezzék idegennek a helyszínt, ha eljön a nagy pillanat. Egyes intézményekben az ingyenes felkészítés szerves része a kismama- és a gáttorna, később pedig vissza lehet térni kismamaklubba vagy babamasszázs-tanfolyamra. Máshol ezekért a lehetőségekért fizetni kell. A tanfolyamot a többedszer szülőknek sem árt elvégezni, hiszen itt ismerhetik meg a szülésznőket, orvosokat, csecsemőgondozókat, és nem utolsósorban a szülőtársakat, akikkel gyakran életre szóló barátság alakul ki. Néhány intézményben az apás szülés feltétele a tanfolyam közös elvégzése. Bár jobban jár az, aki nem újoncként csöppen a szülőszobába, mégsem tilthatja ki senki, ha nem végzett tanfolyamot. Az anyának ugyanis törvény biztosítja, hogy egy általa választott felnőtt személy (férj, nagymama, barátnő, dúla, vagy bárki más) a vajúdás és a szülés alatt folyamatosan mellette legyen
.

A huszonnegyedik hét

A huszonnegyedik hét afféle bűvös határ: ha most születne meg, már koraszülöttnek számítana, s lenne esélye az életben maradásra. Ilyen korán születő kisbabáknál azonban igen gyakoriak a maradandó károsodások. A hatodik hónap során folytatódik az idegsejtek keletkezése, érése és összekapcsolódása, de nem halmozódtak még fel a méhen kívüli élethez szükséges zsírtartalékok.
Súlya hétszáz gramm.
Hét végére a méh eléri a köldök magasságát. Keressük fel időben az orvost, ha sokszor "keményedik" a pocak, ha hüvelyi vérzés jelentkezik, ha a hüvelyi folyás a megszokottnál bővebb, állaga és színe pedig más, mint korábban. Ugyancsak fertőzésre utaló jel a nemi szervek viszketése, fájdalma, a csípő érzés vizelés közben. A vetélések, koraszülések jelentős részének fertőzés az oka. Az időben megkezdett kezelés megmentheti a baba életét, a felszálló fertőzések ugyanis előbb-utóbb burokrepedéshez és a szülés megindulásához vezetnek.

A huszonötödik hét

Ha csuklik a baba, anyukája ütemes kis rángásokra lesz figyelmes. A magzat súlya nyolcszáz gramm.
Az ilyenkor gyakori gyomorégést megelőzhetjük, ha egyszerre csak kis adagokat fogyasztunk naponta többször is, hogy elkerüljük a gyomor teljes kiürülését. Segíthet az is, ha elrágcsálunk néhány szem földimogyorót.

A huszonhatodik hét

A babának még nincsenek számottevő zsírtartalékai. Ha megszületne, nagyobb esélye lenne az életben maradásra, mert a légzésszabályozása már működne. Súlya kilencszáz gramm.
A magzat érzékeli a fény és a sötétség, a nappal és az éjszaka váltakozását is: nem pusztán a szöveteken átderengő fény, hanem édesanyja alvás-ébrenlét ritmusa is befolyásolja viselkedését s annak a mintának a kialakulását, amit születése után követni fog.
Rendszerint a 26. héten kerül sor a terhességi diabétesz, azaz cukorbetegség szűrésére. Ilyenkor éhgyomorra tesztreggelit (zsemlét és tejet) fogyaszt a kismama, majd egy óra múlva vérvétel következik. Ha a vércukorérték magasabb, mint 7 millimol/liter, cukorterheléses vizsgálatra (OGTT) lesz szükség. Ez 75 gramm glükózoldat elfogyasztását jelenti éhgyomorra. Terhességi cukorbetegségről akkor beszélünk, ha ez az érték két órával az oldat elfogyasztása után 7,8 millimol/liter felett van.
Ugyancsak a hatodik hónapban kerül sor vérvizsgálatra, a vasraktárak telítettségének ellenőrzésére (szérum ferritin), ha ez eddig nem történt volna meg, vagy ha fennáll a vérszegénység gyanúja. Ilyen esetben a szérumvasvizsgálat és a teljes vaskötő kapacitás ismerete tovább árnyalja a képet, mert információt ad a szövetek vasellátottságáról is. A jelenleg elfogadott orvosi álláspont szerint telített vasraktárak esetén is javasolható a napi 30-60 milligramm vasbevitel jól felszívódó, poliszacharid-komplexek formájában. Fontos, hogy betartsuk a felírt vaskészítmény szedési utasítását, hiszen nem mindegy, hogy étkezés előtt vagy közben vesszük be. Ha magnéziumot is kell szedni, ne a vassal együtt vegyük be!

A huszonhetedik hét

A magzat súlya már elérheti az egy kilót, a hossza huszonnégy centiméter. Fejének átmérője, az úgynevezett BPD-érték hét centiméter.
A terhesség harmadik harmadában átlagosan napi kétezer-ötszáz kalóriára van szüksége a kismamának.

A huszonnyolcadik hét

A magzat már ezeregyszázötven grammos. Ez nagyjából a várható születési súly harmada. Teste huszonöt, lábacskái pedig öt és fél centiméter hosszúak. Testének arányai már körülbelül olyanok, amilyenek születéskor is lesznek.
Ha a laborvizsgálatok során Rh-összeférhetetlenséget állapítottak meg, gyakran ellenőrzik az ellenanyagszint emelkedését.

Beszélgessen magzatával, aki már nem is olyan apró.
"Vigyázok rád, kicsim, nagyon szeretlek" - ez a mondat bizalommal és nyugalommal tölti el mindkettőjüket. A babák különösen szeretik a hintázást mamájuk hasában - akár egy andalító, kényelmes séta közben, akár függőágyban, hintaszékben vagy a "kispapa" ölelő karjaiban ringatózva.

Számos kismamánál ezekben a hetekben válik egyre erőteljesebbé a súlygyarapodás. Ügyeljünk az egészséges táplálék-összetételre! Csökkentsük a zsiradékok és a só fogyasztását, nyers gyümölcs és zöldség akár naponta kétszer-háromszor is a tányérra kerülhet. A jó közérzetet és a kiapadhatatlannak tűnő energiát tekintsük olyan ajándéknak, mellyel okosan kell gazdálkodnunk! A túlterheltség hamar érezteti hatását, s ilyenkor jobb, ha azonnal lepihenünk. Kényszerű ágynyugalom idején vigasztalódjunk a fekvés pozitív oldalával: olvasgathatunk kedvünkre, játszhatunk logikai játékokkal, rendezgethetjük a családi fényképeket, és napjában többször is erősíthetjük rejtett izmainkat az intimtornával! A jó hangulat és a kiegyensúlyozottság a magzatra is előnyösen hat.

Ha a méhösszehúzódások túlságosan gyakran jelentkeznek, az orvos hüvelyváladék-vizsgálat segítségével győződik meg arról, nem felszálló fertőzés okozza-e a problémát.

A huszonkilencedik hét

A magzat már ezerkétszázötven grammos, hossza huszonhat centiméter.
Szánjon minél több időt kirándulásra, táncra, sétára, zenés tornára - vagyis örömteli, testmozgással járó kikapcsolódásra. Érezze jól magát, élvezze egyre jobban domborodó pocakját! Figyeljen teste jelzéseire, s ha fáradtnak érzi magát, pihenjen le haladéktalanul! Minden más ráér!

A harmincadik hét

A baba súlya ezernégyszázötven gramm, hossza huszonhét centiméter.
Tájékozódjék idejében a különböző szülési módozatokról! A kórházi szülésre felkészítő tanfolyamokon erre mindig van lehetőség.
A harmincadik hét táján alakul ki a hőszabályozás képessége. Bőrét vastagon borítja a magzatmáz, körmei egészen lenőttek. Lassanként a zsírpárnácskák is megjelennek, bár bőséges tartalékokról még nem beszélhetünk.

A harmincegyedik hét

A magzat körmöcskéi már ujjai hegyéig érnek. Súlya ezerhatszáz gramm, hossza huszonnyolc centiméter.
Ekkor esedékes a második fogászati ellenőrzés. Ha kezelésre van szükség, nyugodtan be lehet adatni fájdalomcsillapító injekciót, a magzatnak nem árt. Fogröntgen is készülhet, ha a pocakot gondosan letakarják az ólomköpennyel.

A harminckettedik hét

A magzat súlya ezernyolcszáz gramm, hossza harminc centiméter. A bőr alatti zsírszövet megvastagodik. EEG-vizsgálattal kimutathatók a magzatnál az álom és ébrenlét ciklusai.
A babák többsége a harminckettedik hét végén fejjel lefelé helyezkedik el, de akkor sincs ok aggodalomra, ha még mindig csak "ücsörög". A szülésig többször oda-vissza fordulhat, bár egyre kevesebb hely áll rendelkezésre az efféle mutatványokhoz. A kisfiúk heréi már a herezacskóban vannak. Ha most születne meg a baba, nagy valószínűséggel önállóan tudna már lélegezni, s ha semmiféle betegség sem súlyosbítaná helyzetét, lassanként a szopással is ügyesen boldogulna.
A harminckettedik héten kerül sor a harmadik ultrahangvizsgálatra. Ekkor ellenőrzik, hogy a magzat megfelelően növekedik-e. Rh-összeférhetetlenség esetén (ha az anya Rh-negatív és az apa pozitív) többször is ellenőrzik a kismama vérének ellenanyagszintjét.

A harmincharmadik hét

A magzat már kétkilós. Fejének átmérője nyolc és fél centiméter, feje búbjától a farokcsontjáig harminc és fél centiméter.
A magzat a bőr alatt felhalmozódó zsírrétegnek köszönhetően mind jobban hasonlít egy formás újszülötthöz. A nyolcadik hónap elején átlagosan két kilogrammot nyom, s hetente huszonöt dekával gyarapszik. A tüdő lassan eléri az önálló működéshez szükséges érettségi szintet. Igazi párbeszédet is folytathatunk már vele, persze elsősorban a mozdulatok nyelvén. Szívesen hallgat zenét, belesimul a simogató tenyérbe, s ha finoman noszogatni kezdjük, különféle mozgásokkal tudatja aggódó szüleivel, hogy igenis él és virul, csak éppen szundikált egy kicsit. Ha édesapja közel hajol a pocakhoz, és mély, dörmögő hangján nevén szólítja, rendszerint válaszol, s helyezkedik egy kicsit. Éjszakánként többször is felébreszti édesanyját, talán nem volt megelégedve a testhelyzettel, s egy kis változatosságra vágyott.

A várandósság során fellazulnak a kötőszövetrostok, ennek következtében a medence és a szeméremcsont közötti ízület is kiszélesedik, növelve a medence átmérőjét a szüléshez. Ez rendszerint nem jár semmiféle fájdalommal vagy kellemetlenséggel. Előfordulhat azonban egyénenként változó mértékű fájdalom a szeméremcsont tájékán, különösen séta, terpesztés, lábemelés vagy fekvő helyzetben történő mozgás közben. A fájdalom átterjedhet a hátra, a keresztcsontra, az ágyékra és a comb belső részére is. Segítséget jelenthet ilyenkor az orvos által javasolt haskötő. Az akupunktúra és a masszázs is hatékonyan enyhítheti a fájdalmat. Pihenjünk minél többet. Próbáljunk ülve öltözni, és kerüljük a lépcsőzést, a guggolást és a lábterpesztést. Sokat segít, ha fiziológiás labdán üldögélünk a kemény szék helyett.
A meleg fürdők, és a hát- vagy gyorsúszás enyhítheti fájdalmunkat, a mellúszástól viszont óvakodjunk. A könnyű mozgás csodát tesz: megelőzi az ödéma kialakulását, csökkenti a vérnyomást, nem beszélve arról, hogy az úszás kellemesen masszírozza a bőrt és a kötőszöveteket.
Viseljünk lapos sarkú, párnázott talpú cipőt. Alváskor tegyünk valami puhát a csípőnk alá és párnát támasztéknak a felső láb alá, ha az oldalunkon fekszünk.
Szülés előtt beszéljük meg a szóba jöhető alternatív szülési lehetőségeket orvosunkkal. Ilyen panasz esetén nem célszerű hanyatt fekve, felhúzott és szétterpesztett lábakkal vagy guggolva szülni. Jó lehet viszont az oldalt fekvő és a négykézlábas testhelyzet. Látogasson el a választott kórházba, nézze meg, milyen a szülőszoba. Csomagolja össze,
amit majd magával visz a kórházba!

A kezdetben nagyjából hétcentis méh a nyolcadik hónapban kis híján eléri a szegycsontot. A magzat feje ilyenkor még nem csúszik be a csontos kismedencébe. A méh nyomhatja a rekeszizmot, a szívet és a tüdőt, ezért sok anya légszomjról, fáradékonyságról panaszkodik. A méh a hasi szervekre is ránehezedhet, jellemző a jobb bordaív alatti, illetve a deréktáji fájdalom is. Egyre gyakoribb a vizelési inger. A mellek érzékenysége fokozódhat. A köldök ilyenkorra többnyire elsimul. Nem ritka, hogy a feszülő hasfal bőre viszket, mert apró, felszín alatti sérülések keletkeznek rajta. Ez nem bőrbetegség, kezelést nem igényel, de a panaszokat enyhíteni lehet glicerintartalmú testápoló használatával. A nyolcadik hónap kellemetlenségeinek nagy része hamarosan enyhül, hiszen a baba feje a szülés előtti hetekben leszáll a kismedencébe.

Ha az ultrahangeredmények alapján felmerül a gyanú, hogy a magzat nem fejődik megfelelően, vagy a lepény idő előtt elöregedett, áramlásvizsgálatot (flowmetria) végeznek. Ennek során arról bizonyosodnak meg, hogy megfelelő-e a lepényi és a magzati keringés. Ha problémák merülnek fel, gyakoribb ellenőrzésre van szükség. Az egyik lehetséges módszer a magzati szívhang vizsgálatára alkalmas kardiotokográf (CTG) használata. A műszer érzékelőjét az anya hasára helyezik, s azt figyelik, hogyan változik a szívhangok száma a magzatmozgások, illetve méhösszehúzódások hatására. Ez a nonstressz teszt (NST), amikor semmilyen külső terheléssel sem befolyásolják az eredményt, az anya nyugalmi állapotban van.

A harmincnegyedik hét

A baba súlya már kétezer-kétszázötven gramm, hossza harmincegy és fél centiméter.
Az utolsó hónapban sor kerülhet az úgynevezett BSH-szűrésre, mely egy B-csoportú sztreptokokkusz baktérium kimutatására szolgál a hüvelyváladékból, esetleg vizeletből. A várandós nők tizenöt-húsz százaléka tünetmentes hordozó. Általában nem veszélyezteti a kismama egészségét, ezért kezelést sem igényelne. Mivel azonban a baktérium átjuthat a magzatba, illetve születés közben megfertőzheti, és súlyos lefolyású megbetegedést okozhat, célszerű elvégezni a tesztet. A baktériumot hordozó anyák kisbabáinak egy-két százaléka fertőződik, s a fertőzöttek öt százalékánál halálos kimenetelű a betegség. Ha a teszt pozitív, antibiotikum-kezelést kap az anya, amellyel jó eséllyel megelőzhető a baba fertőződése. A BSH-leleten azt is feltüntetik, ha a kismamánál hüvelyi gombás fertőzés mutatható ki. Ha nem kerülne sor ilyen szűrésre, gombás fertőzés kimutatása céljából érdemes hüvelykenet-vizsgálatot végeztetni.

A harmincötödik hét

A pocaklakó már nem is olyan pici, súlya kétezer-ötszázötven gramm, hossza pedig harminckét centiméter.
Minden fontos telefonszám kéznél van? Eldöntötték már, kire bízzák a nagyobbik gyereket, ha szülni mennek? Kipróbálták már, mennyi idő alatt érnek be a kórházba?

A harminchatodik hét

A magzat súlya kétezer-hétszázötven gramm, hossza harminchárom centiméter. A BPD kilenc centiméter. A legtöbb kisbaba fejét már félcentis haj borítja.
A szülési szabadság kezdete. Nem kötelező a szülés előtt igénybe venni. Gyűjtse össze idejében az ügyintézésekhez szükséges okmányokat! Az egyszeri anyasági segély kiutalásának feltétele, hogy a kismama összesen négy alkalommal megjelenjen a várandósgondozáson. A gyessel, gyeddel kapcsolatos ügyintézést a területi Államháztartási Hivatalban kezdhetjük meg. Bővebb információért a Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium ügyfélszolgálatához fordulhatunk. Tel.: 475-5860, www.eszcsm.hu

A harminchetedik hét

A baba súlya kétezer-kilencszázötven gramm, hossza harmincnégy centiméter. A testét borító piheszôrök lassanként eltűnnek, legtovább a karján, hátán és a fülcimpáján maradnak meg.
Hetente NST-vizsgálatot végeznek, ultrahanggal megállapítják, megfelelôen növekszik-e a baba, s hogyan helyezkedik el. Speciális ultrahang-készülékkel végzett flowmetriás vizsgálatra csak olyan esetekben kerül sor, ha bizonyos jelek arra utalnak, hogy a magzat keringésével problémák vannak.

A várandósság utolsó hónapjában a kismamák lelassulnak, pocakjuk lépten-nyomon akadályt jelent számukra. Ebben az időszakban mindenkinek ajánlatos megkeresnie azokat a pózokat, amelyekben a legkényelmesebben tudja ellátni a mindennapi házimunkát. A legfontosabb, hogy kíméljük gerincünket, megelőzzük a kellemetlen hátfájást, és hogy mindent, amit szeretnénk, nevetve tudjunk elvégezni. Ügyeljünk arra, hogy a has ne legyen beszorítva, lehet, hogy széttett lábakkal most kényelmesebben tudunk ülni. Nadrágban ezt is bátran megtehetjük. Figyeljünk a test jelzéseire! Fáradtság, álmosság esetén nem szégyen napközben is ledőlni egy félórára. Ha a has megkeményedik, fájdalom jelentkezik a combok belső oldalán vagy a keresztcsont tájékán, ajánlatos lassítani a tempón. A komolyabb cipekedést hagyjuk a kispapára, a könnyebb bevásárlószatyrokat egyenletesen osszuk el a két oldalra, így kíméljük a karokat és hátunkat az egyoldalú terheléstől. Pocakkal soha ne hajoljunk előre, mert könnyen elszédülhetünk, elveszíthetjük egyensúlyunkat. A hajmosás is kényelmesebb, ha leülünk a mosdó elé. A házimunkát, ha lehet, ülve végezzük. Sokkal kényelmesebb terpeszben, így a hasnak is több hely jut.
Csak azt hallja meg, amit akar!
Tartsa magát távol olyan emberektől, akik szülési komplikációkról és embertelen kínokról mesélnek. Nekik talán jót tesz, ha kibeszélik magukat, de a nagy esemény előtt álló kismamának nem! Sokkal több az olyan nő, aki a szülést élete legszebb élményeként őrzi emlékezetében.
Az utolsó időszakot a legtöbb kismama türelmetlenül viseli. A hatalmas pocak sok kényelmetlenséget okoz, s mivel már szűk a hely odabent, a pici némelyik mozdulata kifejezetten kellemetlen lehet. A méhnyak és a méhszáj felpuhul. Olykor megtévesztően erősek és rendszeresek lehetnek a jósló fájások, amelyek még a sokadszor szülőket is képesek becsapni. Ha pihenés, meleg fürdő hatására sem múlnak, sőt egyre erőteljesebbé válnak, ideje felvenni a kapcsolatot a szülésznővel. Addig viszont használjuk ki az alkalmat, s aludjunk, pihenjünk minél többet, hogy kipihenten, bőséges erőtartalékokkal indulhassunk szülni.

Kérdezzük meg az orvostól, hányadik héttől tartja indokoltnak a rendszeres magzatiszívhang-vizsgálatot és a fájáserősség mérését, az NST-t.
Megindult szülésnél a kórházi felvételkor NST-vizsgálatra kerül sor, kézi vizsgálattal győződnek meg arról, mennyire nyílt ki a méhszáj, felpuhult és megrövidült-e a méhnyak. Sok helyütt amnioszkópiás vizsgálattal a magzatvíz színét is megtekintik, ha nem repedt meg a burok. Mint minden vizsgálatot, ezt is megtagadhatja a kismama.

A harmincnyolcadik hét

A baba súlya háromezer-egyszáz gramm, hossza harmincöt centiméter. A köldökzsinór nagyjából félméteres. A betöltött harminchetedik héttől kezdve már bármikor sor kerülhet az érett kisbaba születésére. A körmöcskék túlnőnek az ujjbegyen. A kislányok nemi szervénél a nagyajkak eltakarják a kisajkakat.
Legyen kéznél a várandós anyák gondozási könyve, és az összes korábbi zárójelentés, azok is, amelyek a terhességnél korábbi időszakból származnak! A gyermek anyakönyvezéséhez a személyi igazolványon kívül egy hónapnál nem régebbi házassági anyakönyvi kivonat is szükséges. Aki nem él házasságban az apával, vigyen magával apaságot elismerő hivatalos nyilatkozatot.

A harminckilencedik hét

A babák ezen a héten átlagosan háromezer-kétszázötven grammal születnek.
Élvezzék az édes kettest, amíg még lehet! Szülés után hónapokig nehézségekbe ütköznek az esti programok, mindenhova csak a baba kíséretében mehetnek.

A negyvenedik hét

Célba értünk!

Az átlagos születési súly érett, időre születő babák esetében háromezer-négyszáz gramm, teljes testhosszuk ötven centiméter.
A babák tíz százaléka akár a 42. hétig is képes várni a születéssel, bár ezt kevés kórházban engedik meg, s ha a vizsgálati eredmények már nem kedvezőek, megindítják a szülést.
Amíg minden rendben van a babával, aggodalomra, türelmetlenségre semmi ok. Túlhordás esetén gyakran ellenőrzik, hogy jó-e még a magzat ellátottsága.

A negyvenegyedik- negyvenkettedik hét

A baba súlya már nem nő tovább, sőt, csökkenés is előfordul.
A szülés számított napja után már túlhordásról beszélünk. Mivel a kockázatok napról napra nagyobbak, igen sok kórházban a szülés megindítása mellett döntenek. Addig is naponta szükségesnek tartanak különféle vizsgálatokat, így rendszerint befektetik a kismamát a kórházba.


W. Ungváry Renáta
Szaktanácsadó: dr. Boros Judit szülész-nôgyógyász