MedimiX
 

Keresés a honlapon
 




Eddigi látogatók
Nyomtatóbarát verzió

Nézzen a szemébe!

Törődjön többet a szemével, és bánjon vele úgy, ahogy megérdemli.

James Joyce úgy írta meg legnépszerűbb és leginkább elismert művét, az Ulyssest, hogy közben a zöldhályog egyre súlyosabbá vált a szemén. Ekkor 1922-t írtak, és James Joyce a legkorszerűbb kezelésben részesült: köpölyözték. Sajnos a kis vérszívó piócák képtelenek voltak javítani az író állapotán. Ezután az orvosai már csak a műtéti utat tartották járhatónak: a XX. század elején ez abból állt, hogy kimetszették a szivárványhártyát. Ez sok embert megőrjített; ha olvasta Finnegan ébredését, akkor lehet, átfutott már a fején: Joyce esetében is ez történt.
Mindenki szerencséjére az elmúlt 83 évben sok minden változott a szemészet területén. Például a szivárványhártya kimetszése is kiment már a divatból. És bár a piócákat mára leváltották a szemészeti lézerek, mégis minden évben legalább 100 ezer ember vakul meg, vagy szenved el súlyos látáscsökkenést. Hogy ennek mi az oka? Szakértőnk szerint egyre nagyobb figyelmet szentelünk a szív- és a daganatos betegségeknek, mert halált is okozhatnak. A szemészeti betegségek, mint a zöld- vagy a szürkehályog viszont nem halálosak, csupán a halálunkig elkísérő kellemetlenségek. Így aztán, ha a megfelelő életminőségről beszélünk, akkor éppen ezek azok a betegségek, amelyekkel az embereknek többet kellene törődniük.
Ezért itt az ideje, hogy bebiztosítsa a szemét is: ha követi utasításainkat, még ősz fejjel is sasszemmel nézhet a világba.

SZÜRKEHÁLYOG
Gondoljon vissza arra, hogy mennyit lát vezetés közben, amikor bepárásodik az autó szélvédője. Most pedig képzelje el, hogy mennyit láthat ezen a szélvédőn át, ha ráadásul még kicsit spicces is. Na, pont ilyen az élet, ha szürkehályog mögül nézi. Leegyszerűsítve, a szürkehályog lényege az, hogy a szemlencsék elhomályosodnak. És bár a homályos látás az évek múlásával az öregedés természetes velejárója is lehet, a szürkehályog esetében olyan súlyos az elváltozás, hogy látása elmosódottá válik, sőt kettős látás is kialakulhat. Ha nem kezelik, a homály teljessé válik, és a beteg megvakul.

Irány a fogyókúra
Próbáljon legalább 5 kilót lefogyni. Egy amerikai táplálkozási szakfolyóiratban nemrégiben megjelent közlemény szerint a magas derék/csípőkörméret hányadossal és a nagy testtömegindexszel (TTI) rendelkező férfiak körében gyakoribb a szürkehályog, mint a soványabb fickóknál. A túlsúly és a derék körüli zsírpárnák azért játszhatnak szerepet a szürkehályog kialakulásában, mert a súlyprobléma glükóz-intoleranciához és inzulinrezisztenciához vezet - állítják a szakemberek. Különösen a rendkívül magas vércukorszint károsíthatja a szemlencsék finom szerkezetét, így azok hajlamosabbá válnak a betegségre. Itt az ideje, hogy több időt töltsön az edzőteremben, és az étrendjén is változtasson.

 

Viseljen hegesztőszemüveget
Vagy ha stílusos akar lenni, valami hasonló hatású napszemüveget. Ha szabadon hagyja a szemét, az UV-sugárzás károsítja azokat a finom kristályos fehérjeszerkezeteket, amelyeknek pont az a szerepük, hogy megszűrjék és továbbítsák a retinára jutó fényt. Néha ezek a szerkezetek olyan súlyos károsodást szenvednek, hogy elszürkülnek, és kialakul a szürkehályog. Ha megfelelő UV-védelmet biztosít a szemének, akkor akár 10 évvel is késleltetheti a szürkehályog kialakulását. Hogy védheti megfelelően a szemét? Viseljen olyan napszemüvegeket, amelyek 100 százalékban kiszűrik az UV-sugarakat, vagyis amelyek teljes védelmet biztosítanak a 400 nanométer alatti hullámhosszú sugarak ellen. (Természetesen a 99 százalékos védelmet biztosító termékek is megfelelőek, de miért ne költene arra a plusz 1 százalékra?) Ha ennél gyengébb napszemüveget visel, akkor többet árt a szemének, mint használ, mivel az elsötétítés hatására pupillái kitágulnak, így azokon keresztül több UV-sugárzás jut a szemlencsékbe.

Igyon egy pohár Egri Bikavért
A vörösbor és a sör is tartalmaz olyan flavonoidokat és polifenolokat, amelyek antioxidánsként képesek védelmet biztosítani azon szabad gyökök ellen, amelyek szerepet játszanak a szürkehályog kialakulásában. A Nyugat-Ontario Egyetem vizsgálatában a kutatók különböző mennyiségű vörösbort, világos és barna sört itattak a kísérleti alanyokkal, majd megmérték az antioxidánsok mennyiségét a vérükben. Az eredmény: napi 1 ital elfogyasztása 50 százalékkal csökkenti a szürkehályog kockázatát, függetlenül attól, hogy milyen alkoholt fogyasztott az illető. Bár a vörösborban több flavonoid van, az antioxidánsok mennyisége a vérben ugyanannyi volt, mint ha az alany világos vagy barna sört fogyasztott volna. Bár szabadon választhatja meg, mivel mérgezi magát, fontos hogy ne essen túlzásokba; a vizsgálat azt is igazolta, hogy napi 3 vagy még több pohár ital elfogyasztása viszont 40 százalékkal növeli a szürkehályog kockázatát. Ez annak köszönhető, hogy a szervezetben az alkohol lebontása közben is keletkeznek szabad gyökök, amelyek megfelelő mennyiségben már képesek semlegesíteni az antioxidánsok elfogyasztásából származó előnyöket.

ZÖLDHÁLYOG
Olyan a szembetegségek között, mint egy Al- Quaida-terrorista: nehéz észrevenni, és még nehezebb tenni ellene. Zöldhályog akkor alakul ki, amikor a szem apró csővezetékei nem képesek megfelelő mennyiségben elvezetni a szemben termelődő folyadékot. A folyadék felszaporodása miatt a szemgolyó egyre nagyobb nyomást gyakorol a látóidegre, ami maradandó látászavart okozhat. Ráadásul a zöldhályog először az orrhoz közeli területek periférikus látását érinti, amelyet a szemgolyó többi része még könnyen kompenzál - így a látászavart csak akkor veszi észre a beteg, amikor már túl késő.

Nézzen a tükörbe
Egy olyan férfit lát, aki már elmúlt 40 éves? Vagy egy olyan embert, akinek a családjában már előfordult a zöldhályog? Ha a fenti állítások igazak Önre, akkor itt az ideje, hogy a szemészorvossal megvizsgáltassa magát, különös tekintettel a zöldhályog veszélyére. Az orvos többféle vizsgálatot is végezhet, amelyekkel megállapíthatja, hogy szüksége van-e olyan szemcseppre, amellyel csökkenthető a szemgolyóban lévő folyadék mennyisége. Egy kiterjedt nemzetközi vizsgálat igazolta, hogy e szemcseppek napi használatával akár 50 százalékkal is csökkenthető a zöldhályog kockázata. Egyébként ebben az életkorban ma már senki sem vakulhat meg zöldhályog miatt, ha korán felismerik a betegséget.

Lazítson a nyakkendőjén
Egy angol szemészeti szakfolyóiratban publikált cikk szerint a nyakkendő komolyan veszélyeztetheti a látását. 20 olyan embernél mérték meg a szem belső nyomását, akik túl szorosra húzták a nyakkendőjüket, és azt figyelték meg, hogy 3 percen belül átlagosan 2,6 higanymilliméterrel nőtt a nyomás. (Egészséges embereknél a szem belső nyomása 10 és 21 higanymilliméter között van.) A szoros nyakkendő elszorítja a juguláris vénát, így megnő a vérnyomás a szemet ellátó erekben, és ez persze megnöveli a szem belső nyomását is. Ha állandóan nyakkendőt visel, különösen akkor, ha a szokottnál vastagabb a nyaka, akkor megnő a nyomás a szemében, és ez zöldhályoghoz vezethet. Azoknál az embereknél pedig, akik már ebben a betegségben szenvednek, a nyakkendő csak súlyosbítja a helyzetet. Ha rendszeresen viseli, akkor lazítsa meg annyira, hogy a két ujja beférjen a gallérja és a nyaka közé.


Szemfáradtság
Vegyen a kezébe egy 2,5 kilós súlyzót, és tartsa kinyújtott karral maga elé… úgy nyolc óra hosszat. Képtelen lenne rá, ugye? Pedig minden munkanapon ilyen terhelés nehezedik a szemére. Ha a számítógép képernyőjére kell fókuszálnia egy teljes napon át, akkor a szem izmait olyan terhelés éri, ami fájdalmat, homályos látást, fókuszálási zavart vagy fényérzékenységet okozhat. Ráadásul a karrierje is csorbát szenvedhet. A birminghami Alabama Egyetem Szemészeti Tanszékének kutatói nemrégiben igazolták, hogy a látászavar 28 százalékkal csökkentheti a munkahelyen nyújtott teljesítményét.

Tartson rendszeresen pihenőt
Már holnap vegye fel az elintézendőket tartalmazó listájára, hogy munka közben minden órában legalább egyszer nézzen félre. Miközben félrepillant, fókuszáljon valamire az ablakon kívül, vagy valamire az iroda túlsó felében (igen, akár arra a dögös kolléganőjére is), aztán fókuszáljon valami közelire is (a körmére vagy a karórájára). Az a fontos, hogy egy rövid időre valami mást nézzen, és ne azt, amivel dolgoznia kell.

Szórakoztassa a szemét
Keresse elő azt a 3D szemüveget, amelyet a moziban kapott, amikor azt a 3D-s filmet nézte meg. Egy japán vizsgálatban a kutatók olyan embereket kísértek figyelemmel, akik 3D képeket nézegettek egy időn át a számítógépükön, és olyanokat, akik egyszerűen máshová fókuszáltak. Azt figyelték meg, hogy a 3D képeket nézők szeme 22 százalékkal többet pihent. Egy lehetséges magyarázat: a 3D képek meglátásához az szükséges, hogy ne a képre koncentráljon, hanem kicsit mögé kell tekintenie, ami persze szokatlan mozdulatra készteti a szemizmokat. Ha nincsenek a számítógépén ilyen képek, akkor a www.eyetricks.com/3dstereo.htm weboldalon talál jónéhányat, amelyeket az aktuális szempihentetésnél nézegethet.

Hátrább az agarakkal
Jól hallotta, távolodjon el egy kicsit a monitortól. Ahogy a szeme és a képernyő közötti távolság növekszik, a szemizmok fáradtsága is csökken. Természetesen, ha már hunyorognia kell, akkor túl messzire ment. Próbáljon 60-70 centiméteres távolságot tartani. Ha hagyományos képcsöves monitora van, akkor nem árt, ha egy jó minőségű képernyőszűrőt is beszerez. Ezzel kontrasztosabbá teheti a képet, és kiszűri a csillogás 99 százalékát.

AMD
A rejtélyes betűszó egy ijesztő szembetegséget, az öregkori sárgafolt-degenerációt rejti, amelynek során a sárgafolt, a retina éleslátásért felelős részének lassan felbomlik a szerkezete. Ennek következtében a látótérben megjelenik egy kis fekete lyuk, amely fokozatosan egyre nagyobbá válik. A fejlett civilizációkban ez a leggyakoribb oka a vakságnak, amikor csak a periférikus látás marad meg, vagy a látás olyan homályos lesz, hogy se olvasni, se autót vezetni nem tud a beteg.

Csináljon egy rántottát
Készítse legalább három tojásból, és egyen sok spenótot is. Ezek az élelmiszerek gazdagok a lutein nevű pigmentben, amelyből a sárgafolt is sokat tartalmaz, így védelmet nyújthat az AMD ellen. Amerikai kutatók nemrégiben állapították meg, hogy a naponta luteintartalmú multivitaminokat szedők sárgafoltjában 36 százalékkal nőtt a lutein mennyisége. Azoknál pedig, akik emellett olyan antioxidánsokat is fogyasztottak, mint a béta-karotin, Eés C-vitamin, valamint cink, összesen 43 százalékkal nőtt a lutein mennyisége. Táplálékunkból átlagosan csak napi 2 milligramm luteinhez jutunk, pedig a vizsgálatok szerint napi 6-10 milligrammra lenne szükségünk. Ha nem eszik minden nap spenótot vagy kelbimbót, akkor keressen olyan multivitamint, amely az előbb felsorolt antioxidánsok mellett tisztított kristályos luteint is tartalmaz.

Mogyorózzon gyakran
De ehet akár diót is. A dió valamint az olyan típusú halak, mint a lazac vagy a tonhal, sok Omega-3 zsírsavat tartalmaznak, amely segíthet megvédeni a szemét az AMD-vel szemben. A Harvard Egyetem orvosi fakultásán 261 AMD-betegen elvégzett vizsgálat szerint azoknál, akik hetente legalább egyszer diót ettek, legalább 64 százalékkal, emellett a hetente egyszer halat evőknél 40 százalékkal csökkent a betegség progressziója. A szakemberek egyelőre még nincsenek tisztában azzal, hogyan hatnak a zsírsavak az AMD-re, de azt már tudják, hogy a retinában rengeteg van belőlük. Legyen mindig otthon néhány doboz lazackonzerv, hogy ha salátára támad kedve, legyen mivel ízesítenie. Ha gyorsan szeretné zsírsavakhoz juttatni a szervezetét, a reggeli müzlijébe szórhat egy kevés darált diót is, de chips helyett is ropogtathatja.

MH