MedimiX
 

Keresés a honlapon
 




Eddigi látogatók
Nyomtatóbarát verzió

Parkinsonos betegek gyógytornája

A rendszeres mozgás minden ember számára elengedhetetlen és a mindennapok részévé kell, hogy váljon. Csökkenti az izmok, izületek sérüléseit, erősíti a szívet, az érpályákat, elősegíti a vesék normális működését. A rendszeresen tornázó embereknek normális a bélmozgása, jó a közérzete és a hangulata is javul.


GYAKORLATOK

 Funkciót fejlesztő gyakorlatok

 Hanyattfekvés

-     a lábakat párhuzamosan kinyújtjuk, karok a törzs mellett, megfeszítjük a combokat, a feneket, hasat szorítjuk, fejtetővel felfelé, lábakkal lefelé megnyújtózunk, majd ellazítunk. Ismételve a lazítást, feszítést.

-         Lábak nyújtva egymás mellett, egyik lábat talpra felhúzzuk, és vissza kinyújtjuk. Másik lábat húzzuk fel és kinyújtjuk.

-         Két karunkat oldalra kinyújtjuk, két lábat egyszerre talpra húzzuk és kidöntjük a térdeket egyik oldalra, majd át a másik oldalra. Hozzá kötjük a fej mozgását, mindig a lábakkal ellentétesen fordul a fej.

-         Lábakat talpra húzzuk, megfeszítjük a combokat, a feneket, a hasat és megemeljük a medencét. Megtartjuk pár másodpercig és ellazítunk.

Kis terpeszbe húzzuk fel a talpakat, és ugyanúgy megemeljük a medencét.

-         A lábak párhuzamosak, egyik lábat felhúzzuk hashoz és átöleljük a kezünkkel, hozzáemeljük a vállunkat és a fejünket is. Majd visszanyújtjuk a lábat és a másikat is hashoz húzzuk.

-         Nyújtva megemeljük az egyik lábat, megtartjuk és letesszük, megismételjük a másik lábbal is. Majd a nyújtott lábhoz közelítjük a két karunkat, megemeljük a vállakat és a fejet is. Ugyanezt ismételjük a másik lábbal is.

-         A két karunkat oldalra kinyújtjuk, egyik lábat megemeljük, és keresztbe nyújtjuk a másik felett, majd vissza letesszük. Megismételve a másik oldalt is.

-         Lazítás: két karunkat felnyújtjuk a fül mellé, lábakat párhuzamosan kinyújtjuk. Karokkal felfelé, lábakkal lefelé megnyújtózunk és ellazítunk.

-         Az összekulcsolt kezünket a tarkónkra tesszük, egyik lábat felhúzzuk a hasunkhoz és a könyökünkkel megérintjük az ellentétes térdünket. Majd a másik lábat húzzuk hashoz és megérintjük a könyökünkkel.

-         Két karunkat a törzs mellé nyújtva letesszük és ?biciklizünk?, először az egyik lábbal, majd a másikkal, végül egyszerre mindkét lábbal.

-         Egyik karunkat felnyújtjuk a fül mellé, másik marad a törzs mellett, egyszerre megcseréljük a karok helyzetét. Ritmusosan ismételjük a gyakorlatot.

-         A váltott karmozgáshoz hozzákötjük a lábak ellentétes mozgását, talpra húzzuk az egyik lábat, majd a másikat. Ellentétes kar és láb dolgozik egyszerre. Ritmusosan ismételjük a gyakorlatot.  

-         Összekulcsoljuk a mellkasunk előtt a karokat és felvisszük a fejünk fölé, tágítjuk a mellkast, majd lehozzuk a karokat és kiengedjük a levegőt.

 

Hasonfekvés

óvatosan, figyelembe kell venni az általános állapotot- osteoporosis esetében nem végzünk gyakorlatokat ebben a testhelyzetben.

 

-         Kezünket a homlokunk alá tesszük, a két lábunk párhuzamos, megfeszítjük a combot, a feneket, a hasat, lapocka alsó csücskét összeszorítjuk, vállakat lehúzzuk, sarkakkal lefelé, fejtetővel felfelé megnyújtózunk.

-         Egyik lábat behajlítjuk és kinyújtjuk, másik lábbal ugyanez.  Ritmusosan, váltva ismételjük a gyakorlatot.

-         Homlokunkat letesszük a földre, két karunkat felnyújtjuk a fül mellé, megemeljük az egyik karunkat nyújtva, majd a másikat. A nyújtott karhoz megemeljük az azonos oldali lábat, megtartjuk és letesszük. Másik kart, lábat emeljük és letesszük. Majd ugyanezt ismételjük az ellentétes oldali kar és láb emelésével.

-         A karok maradnak nyújtva a fül mellett, lehozzuk a tarkóra és összekulcsoljuk, és ismét kinyújtjuk a fül mellé. Többször ismételjük, majd amikor a tarkón van a kéz, egyszerre behajlítjuk a két lábat is, aztán nyújt a kar, nyújt a láb.

-         Nyújtva megemeljük az egyik lábat és visszafeszítjük a lábfejet, majd letesszük. Másik oldalon is megismételjük.

-         Megemeljük az egyik lábat és keresztezzük a másik felett, majd letesszük. Mindkét oldalon ismételjük.

-         Behajlítjuk az egyik lábat és így megemeljük, megtartjuk pár másodpercig és letesszük, másik oldalt is. Majd a levegőben kivisszük oldalra és letesszük.

-         Mindkét láb hajlított, egyszerre terpeszbe csúsztatjuk a lábakat és összezárjuk. Ritmusosan váltjuk.

-         Kinyújtjuk a lábunkat, két karunk a törzs mellett, egyszerre terpeszbe nyitjuk a lábakat és a karokat oldalon keresztül  fülhöz visszük. Ritmusosan végezzük a gyakorlatot.

-         Lazítás: alkarra támaszkodunk és feltoljuk magunkat sarokülésbe. Ráhajolunk a térdünkre, majd felegyenesedünk és pihenünk.

 

    Négykézláb

-         Megfeszítjük a combot, a feneket, a hasat, lapocka alsó csücskét összeszorítjuk, vállakat lehúzzuk,fejtetővel előre , sarkakkal hátra        nyújtózunk.

-         Ebben a helyzetben homorítjuk a hátat, a fej is követi a mozgást, majd kiegyenesedünk.

-         Megtartva ezt a testhelyzetet  hajlítva megemeljük az egyik lábat, letesszük és a másikat is megemeljük. A hajlított lábat a levegőben kissé oldalra visszük, majd vissza letesszük. Másik lábbal is végezzük a gyakorlatot.

-         Megemeljük nyújtva az egyik lábat és hozzá emeljük az ellentétes oldali kart a fül mellé. Majd a másik oldali kar és láb emel egyszerre. Pár másodpercig megtartjuk a helyzetet.

-         Hashoz húzzuk az egyik lábat, a váll és a fej is közelít a térdhez, majd hátranyújtjuk a lábat és homorít a törzs. Mindkét lábbal ismételjük a gyakorlatot.

-         Közelítjük egymáshoz az azonos oldali térdet és vállat, mindkét oldalon ismételve.

-         Egyik kart felvisszük a fül mellé és ellentétes oldalra hajolunk, vissza letesszük a kart és a másik oldalra is ismételjük.

-         Egyik karunkat oldalra kivisszük és kifordulunk oldalra, fejjel utána nézünk. Mindkét oldalra ismételjük.

-         

Térdelés / féltérdelés

-         mindkét kart a fül mellé visszük és megnyújtózunk felfelé, combot, feneket, hasat szorítjuk és lazítunk.

-         Két kezünket a tarkónkra tesszük és elfordulunk egyik oldalra majd a másik oldalra.

-         Kezek maradnak tarkón és előre lépünk az egyik ?térddel?, ellentétes könyök közelít, másik térd lép előre és könyök. Majd így haladunk előre.

-         Ugyanaz a feladat, csak nyújtott kar lendül előre a lépésnél.

 

Ülés:

-         Kezek a térden, lapocka alsó csücskét összeszorítjuk, vállakat lehúzzuk, hasat szorítjuk, fejtetővel felfelé megnyújtózunk.

-         Ezt a helyzetet megtartva átvisszük a testsúlyt az egyik medence felünkre, onnan át a másik oldalra, majd előre, hátra és körzés- szerűen folytatjuk.

-         Oldalon keresztül felvisszük a karokat fül mellé, tágítjuk a mellkast, majd lehozzuk a karokat és kiengedjük a levegőt.

-         Összekulcsoljuk a kezünket, felvisszük fej fölé, majd lehozva a karokat kissé előrehajolunk.

-         Két kezünk a térden, megérintjük a vállunkat először a tenyéri résszel, majd a kézháttal. Váltva ismételjük a gyakorlatot.

-         Egyik karunkat előre lendítjük a másikat hátra és egyszerre megcseréljük a karok helyzetét. Ritmusosan váltjuk a karokat.

-         A két kezünket keresztezve tesszük a térdünkre, egyik karral hátra kifordulunk, fejjel utána nézünk, majd visszatesszük a térdünkre. Másik karral ugyanez a feladat.

-         Mellkas előtt összeérintjük a tenyerünket, felvisszük a fej fölé, majd oldalon keresztül lehozzuk a két kart. Tempósan ismételjük a gyakorlatot.

-         Lazítás: kezünket a vállunkra tesszük és vállkörzést végzünk, előre ill. hátra.

-         Felvisszük a két kart a tarkóhoz, összekulcsoljuk a kezünket, majd lehozzuk és a derekunk mögött kulcsoljuk össze. Tempósan cseréljük a helyzetet, tarkó, derék.

-         Hátunk mögött letámaszkodunk, egyik lábat előre nyújtjuk, majd behajlítjuk, másik láb ismétel. Váltva cseréljük a lábak helyzetét.

-         Összezárjuk a két térdet, egyik lábat hajlítva megemeljük és kitesszük oldalra, majd visszazár. Tempósan végezzük a gyakorlatot.

-         Mindkét lábat egyszerre terpesztjük és zárjuk. Ritmusosan ismételjük.

-         Kezeket összekulcsolva a tarkónkra tesszük, egyik térdet hashoz húzzuk közelítjük az ellenoldali könyököt. Másik oldalon is. Tempósan váltjuk a lábakat, karokat.

-         Előre lendítjük az egyik kart, másikat hátra, ellentétes oldali láb hajlítva, egyszerre cserél a kar és a lábak. Lendületesen végezzük a gyakorlatot, fejjel utána nézünk.

-         Mellkas előtt összekulcsoljuk a kezünket és elfordulunk egyik oldalra, majd a másik oldalra.

-         LABDA:

-         Magunk előtt feldobjuk a labdát és elkapjuk. Ülve dobjuk fel és állva kapjuk el.

-         Egy kézzel dobjuk és a másikkal elkapjuk.

-         Derekunk mögül dobjuk előre a labdát és elkapjuk.

-         Egyik kezünkben van a labda és a hátunk mögött áttesszük a másik kezünkbe.

-         Kissé előrehajolva a két lábunk között 8-as alakban áttesszük a labdát egyik kezünkből a másikba.

-         

   Állás

-         Lábak párhuzamosak, combokat, feneket, hasat szorítjuk, vállakat lehúzzuk, lapocka alsó csücskét összeérintjük, fejtetővel felfelé, talpakkal lefelé nyújtózunk.

-         Kis terpeszben állunk, enyhén hajlítjuk a térdeket és kicsiket rugózunk.

-         Hashoz húzzuk az egyik lábat, majd a másikat, tempósan, váltva.

-         Kezeket csípőre tesszük, nagyobb terpeszben állunk és egyik oldalra átvisszük a testsúlyt, majd onnan a másik oldalra.

-         Egyik lábbal kilépünk előre, és így visszük rá a testsúlyt, ezt a helyzetet megtartva kicsiket rugózunk. Majd a másik lábbal lépünk ki és u.a.

-         Lábujjhegyre állunk, a két kart felvisszük a fül mellé, tágítjuk a mellkast, majd lehozzuk a kélt kart, kiengedjük a levegőt.

-         BOT:- A derekunk mögé tesszük és elfordulunk egyik oldalra, majd a másik oldalra.

-         Csípőmagasságban van a bot a hátunk mögött, könyököket nyújtjuk és hajlítjuk.

-         Mellkas előtt nyújtjuk a karunkat, felvisszük a fej fölé, megnyújtózunk, és lehozzuk a karokat.

-         PÁROS: Két bot kell hozzá, csípőmagasságban fogjuk és járást utánozva haladunk előre, a botokat előre- hátra mozgatva.

-         Egymással szemben állunk és a botokat oldalon keresztül visszük a fül mellé és le.

 

Finommotorika - kéz-ujj gyakorlatok

Ezek a gyakorlatok a kezek és az ujjak mozgékonyságát fejlesztik, ezen keresztül a kéz- ujj koordinációt. Fontos a megfogás- elengedés gyakorlása, a fogóerő növelése. A gyakorlatok segítségével a beteg elérheti az önállóságot a mindennapokban (evés, ivás, öltözködés, mosakodás).

-         segédeszközök: bot, buzogány, különböző méretű labdák, thera-band, gyurma, toll, golyó, karika, szivacslabda)

-         Tenyerek lefelé néznek, mindegyik ujjat megemeljük egyenként.

-         Ökölbe szorítjuk a kezet és ellazítunk.

-         ?zongorázás?

-         Hüvelykujjal megérintjük mindegyik ujjunkat, utána ujjhegy-ujjhegy.

-         Megpöcköljük mindegyik ujjunkat.

-         SZIVACS LABDA  a kézben, belenyomjuk egyenként mindegyik ujjunkat. Majd megszorítjuk , elengedjük.

-         Két tenyerünk között dörzsöljük, hengeregetjük.

-         TENISZ LABDA- mindegyik ujjunkkal előre-hátra gördítjük, majd egész tenyerünkkel gördítjük.

-         Két tenyerünk között körbe-körbe sodorjuk.

-         Két kézbe fogva mintha csavarnánk a labdát, mindkét kézzel

-         Ökölbe szorítjuk, elengedjük.

-         Elpöcköljük a labdát mindegyik ujjunkkal.

-         THERA-BAND:- Mindkét kézzel megszorítjuk és széthúzzuk magunk előtt a szalagot. Tarkó mögött húzzuk szét. Mindkét kéz a térden és átlós irányban húzzuk ki a szalagot. Hátunk mögött, egyik kéz  derék magasságban, másik a vállnál és egyszerre húzzuk szét a szalagot.

-         BUZOGÁNY:- hengergetjük előre- hátra

-         Csavargatás

-         Mintha kupakot húznánk le

 

Ügyességi - célzó gyakorlatok  Fejleszti az egyensúlyt, a stabilitást

                          Széken ülve

-         8-as alakban a lábak között átadni a labdát egyik kézből a másikba

-         Labda dobálása egymásnak, egymással szemben, egymásnak háttal.

-         Alulról dobva, fej fölül dobva.

-         Egy kézzel dobjuk és kapjuk el

 

            Állás

-         Labda dobálása egymásnak különböző méretű labdákkal

-         Kosárlabda, pöttyös labda, teniszlabda passzolgatása

-         Labda vezetés, egyenes pályán, szlalomba

-         Rúgás gyakorlat, egymásnak passzolgatás, célba rúgás

-         Kosárba dobás
        


Funkciót fejlesztő játékok

Fejleszti a motoros funkciót, a gondolkodást, a memóriát, a koncentráló képességet. A játékok során visszatérnek az automatikus mozgások, a mozgást pedig a tudat követi. A játék során bekapcsolódhat a család, szórakoztat.
-         marokkó

-          kártyajáték

-          sakk

 

 Drinfo