MedimiX
 

Keresés a honlapon
 




Eddigi látogatók
Nyomtatóbarát verzió

Gyógyszerkölcsönhatások

1. Gyógyszer-gyógyszer kölcsönhatás

Az együtt alkalmazott gyógyszerek nagyon gyakran kerülnek egymással kölcsönhatásba.
Ezeket , illetve azt, hogy mely gyógyszerek nem alkalmazhatók együtt, egyidejű bevétellel, általában tartalmazzák a gyógyszer hivatalos leiratai, illetve a betegtájékoztatók egyaránt.
Az együtt adott gyógyszerek a lebomlásuk során megváltoztathatják a másik szer lebomlását, enzimaktivitást módosíthatnak, ezért valamelyik, vagy mindkét szer felszívódása, hatása változhat, nő vagy csökken, esetleg a hatás elhúzódóvá válik.
Emiatt nagyon fontos, hogy az orvos javaslata alapján begyük be a gyógyszereket

Néhány példa a sok közül.

  • Fájdalom - és lázcsillapítók és nem steroid gyulladásgátlók együtt adása gyomorvérzést, gyomorfekélyt okozhat.
  • Hashajtók és vízhajtók együtt adása esetén felborul a só-víz-ásványianyag háztartás.
  • Cukorbetegség gyógyszerei és fájdalomcsillapítók egymás hatását erősítik.
  • Theophyllinek kölcsönhatásba lépnek antibioticumokkal, savlekötőkkel, vízhajtókkal , fogamzásgátlókkal
  • Fogamzásgátlók antibiotikumokkal együtt adva hatáscsökkenést okoznak, ezért kiegészítő fogamzásgátló módszer alkalmazása szükséges az antibiotikum adása idején.
  • Allergia ellenes szerek antibiotikumokkal, savlekötőkkel együtt adva hatásnövekedést okoznak.

2. Gyógyszer- táplálék kölcsönhatások

A kölcsönhatások figyelembe vétele azért fontos, mert a gyógyszer és a táplálék is a gyomor-bélrendszeren keresztül jut a szervezetbe: Együttes bekerülésük megváltoztathatja a gyógyszerek hatását.

A felszívódás függ az alábbi tényezőktől:

  • a belekben jelen levő táplálék minősége és mennyisége
  • a gyógyszer és a tápanyag mennyi ideig van együtt a bélrendszerben
  • a bélrendszer mozgása
  • a gyomor -bélrendszer savassága ( pH-ja)
  • a táplálék hatására aktiválódó enzimek minősége
  • a bél baktériumflórájának minősége
  • esetleges bélbetegségek jelenléte
  • a gyógyszer fizikai és kémiai szerkezete
  • a gyógyszer formája ( tbl, oldat, stb)

A kölcsönhatás eredménye többféle lehet:

1. csökken a gyógyszer felszívódása , vagyis nem éri el azt a szintet a vérben, ami szükséges lenne a megfelelő hatás kialakulásához.

Pl.

  • bizonyos antibiotikumok + táplálék
  • epilepsia elleni szerek + fehérjegazdag táplálék
  • savlekötők + fehérjedús étel
  • theophyllinek + szénhidrát dús étel

    Hatáscsökkenés tapasztalható véralvadásgátló szerek valamint számos zöldség együttes fogyasztásakor( természetesen nem egyszeri, hanem túlzott , és a gyógyszerrel egyidejű fogyasztásról van szó ebben az esetben.

Pl: brokkoli, karfiol, karalábé, saláta, aspárga, paraj, bab, borsó, szójabab. Emellett sertésmáj is hasonló hatást okoz.

2. Növekszik a gyógyszer felszívódása, vagyis a szükséges koncentrációnál nagyobb koncentrációt ér el a véráramban. Ezzel toxikus tünetek is előfordulhatnak.

Ez szerencsére csak ritkán fordul elő.

Pl:

  • - bizonyos antibiotikumok + táplálék
  • epilepszia elleni szerek + szénhidrát gazdag táplálék
  • bizonyos vérnyomáscsökkentők, szívritmuszavar elleni szerek + grapefruit
  • májban lebomló allergia ellenes gyógyszerek + grapefruit
  • Theophyllinek + zsírban gazdag táplálék

3. Késleltetett hatás esetén a gyógyszer időben csak később éri el a theráoiás vérszintet. Krónikus therápia esetén ez nem jelent problémát, de ha egyszeri adásról van szó, akkornem érünk el therápiás eredményt.

Pl.

  • egyes antibiotikumok
  • nitrofurantoin
  • omeprazol
  • Izradipin
  • Digoxin
  • Nem steroid gyulladásgátlók

3. Gyógyszerek- gyógynövények kölcsönhatása

A betegek a gyógynövényeket magukban vagy gyógyszerek kiegészítésére használják.
Nagyobb mennyiségben fogyasztva, illetve a gyógyszerekkel együtt beszedve okozhatnak nemkívánatos mellékhatásokat.
Ilyen szerek fogyasztásakor javasolt elolvasni a használati utasítást és kikérni a gyógyszerészek véleményét. Érdemes az egyébként szedett gyógyszereket is megmutatni a gyógyszerésznek, ha gyógynövény alapú szert vásárolunk.

Hashajtók Aloe, kutyabengekéreg, Rebarbara, Szenna
  • felgyorsítják a bélmozgásokat, ezért a gyógyszerek nem tudnak megfelelően felszívódni.
  • Natrium és Kalium fokozott ürítése viszont a felszívódott Digoxin, verapamil, és vízhahtók hatásfokozódósához vezethet
Nyáktartalmú székletlazítók bolhafű, fehérmályva, lenmag, mályvalevél.
A nyálkaanyagok megkötik a gyógyszert, csökkentik azok felszívódását és véráramban a koncentrációját. - pl: ásványi sók, vitaminok, lítium, karbamazepin .
Orbáncfű Fokozza az enzimműködéseket a májban, gyorsítja a gyógyszerek lebomlását és így hatásuk és vérkoncentrációjuk csökken. - pl: fogamzásgátlók, theophyllinek, digoxin, ciklosporin, indinavir (vírusellenes szer)
Fokhagyma Gátolja a gyógyszerek átalakulását, lebomlását, ezért erősebb gyógyszerhatás érvényesül. Pl. fájdalomcsillapítóknál (paracetamol) vagy véralvadásgátlók esetében, ahol véralvadási zavarokat okozhat, vérzékenység fokozódik
Csípőspaprika Helyi vérbőséget idéz elő a bérben, ezzel növeli a gyógyszerek felszívódását. Gátolja a gyógyszerek bomlását. Vérnyomáscsökkentők, theophyllinek hatását fokozza.
Grapefruit A májenzimek működését befolyásolva a májban bomló gyógyszerek hatását fokozza, elnyújtja. felodipin, verapamil, lovastatin, cisaprid, Egyes antiallergiás szerek
Ginkó, ligetszépe, papaya Véralvadásgátló szerekkel együtt adva (aspirin, kumarinszármazékok) véralvadási zavarokat okozhatnak, a vérzésbeszély fokozódik.

 

 

életmód