MedimiX
 

Keresés a honlapon
 




Eddigi látogatók
Nyomtatóbarát verzió

Drogok - LSD

Egyéb megnevezései: acid, lecsó, trip, trinyó, bélyeg.

Történelem: A szert 1938-ban fedezte fel Albert Hofmann, a svájci Sandoz Company vegyésze, miközben egy rozson élősködő gombafaj, az anyarozs (Claviceps purpurea) gyógyhatású vegyületeit próbálta elkülöníteni. Az anyarozsból nyerhető lizergsavat különféle alkaloidákkal párosítva eljutott a 25. ilyen kombinációhoz, a lizergsav-dietilamidhoz (Lyserg Säure Diethylamide), amely az LSD-25 kódnevet kapta. A szer hallucinogén hatása csak 1943-ban derült ki, amikor Hofmann további vizsgálódások céljára újraszintetizálta az LSD-t, és a kikristályosítás során valamiképpen a szervezetébe került egy kisebb mennyiség. Miután hitetlenkedő kollégáinak beszámolt az élményeiről, a Sandoz több munkatársa is kipróbálta magán a drogot, és alapos kutatások után a szert kísérleti céllal terjeszteni kezdték, Delysid néven. Elsősorban pszichiátereknek ajánlották, mint hathatós segítséget a páciensek védelmi mechanizmusainak lebontásában, illetve a korai emlékek felszínre hozatalában.
A drog körül hamarosan széleskörű publicitás bontakozott ki, számos pszichiáter számolt be arról, hogy sikerrel alkalmazták a szert pácienseik, alkoholisták, ópiátfüggők vagy bűnözők kezelésében. Egyes orvosok úgy gondolták, az LSD hatása nagyon hasonlít a skizofréniás és paranoiás páciensek rohamaihoz, így kiváló eszközt nyújt ezen állapotok tanulmányozásához (innen származik a "pszichotomimetikus", azaz "pszichózist mímelő" kifejezés). A CIA is foglalkozott az LSD-vel, mint lehetséges igazságszérummal.
Nemsokára megjelentek a nem orvosi célú felhasználás első jelei is: tudósok, költők, írók, a beatnemzedék tagjai, köztük Aldous Huxley, Allen Ginsberg és Ken Kesey is kipróbálták a szert, közülük többen be is számoltak élményeikről. Huxley két könyvet is szentelt a pszichedelikus élménynek (Az észlelés kapui, Menny és pokol), utolsó regénye, az Island pedig egy utópikus társadalomról szól, amelynek életében nagy szerep jut a "moksha-medicinának", amely egy pszichedelikus hatású gomba. A 60-as években hirdette meg Timothy Leary, a Harvard egyetem ex-pszichológusa a "turn on, tune in, drop out" mozgalmat, ezzel párhuzamosan beköszöntött a hippikorszak, és az LSD elterjedt egész Amerikában, nagy hatást gyakorolva az irodalomra, a művészetekre és általában az egész társadalomra.
Hamarosan nyilvánvalóvá váltak a drog kontrollálatlan fogyasztásának veszélyei: egyre több fogyasztó került a klinikákra a rosszul sikerült utazások, az ún. "bad tripek" következtében, és előfordultak a szer hatása alatt elkövetett öngyilkosságok is (egyesek azt hitték, repülni tudnak és kiugrottak az ablakon, mások sebesen száguldó autókat próbáltak megállítani - sikertelenül). A 60-as évek közepén - nagyrészt a média által közvetített ellenpropaganda hatására - a szert betiltották.
A hippimozgalom elcsendesülésével az LSD népszerűsége is csökkent, sokan úgy gondolják, ma már nem is tekinthető jelentős tényezőnek a drogok világában. Ennek ellenére a 90-es évek új zenei irányzatainak (pl. acid house, goa trance) megjelenésével és a régiek (pszichedelikus rock) újjáéledésével, továbbá a misztikum, az alternatív tudatállapotok iránti igény növekedtével az LSD is újra előretör.

 Előállítása: Az LSD-hez ma leginkább "blotter" (bélyeg) formájában lehet hozzájutni, de előfordulhat más alakban is (folyadék, zselatin, cukorka, stb.) A "bélyeg" egy kb. 0.5x0.5 cm-es itatóspapír darabka, amelyet LSD-vel impregnálnak. A készítés módja: egy több száz bélyegre elegendő itatóspapír lapot perforálnak (a leendő bélyegek szélénél), a papírra rányomtatnak valamilyen ábrát vagy ábrákat (Buddha, napocska, nagy láb, varázsló, spirál, törpe, cica, superman, yin-yang, stb.), majd az egész lapot beáztatják előre meghatározott töménységű LSD-oldatba. Így többé-kevésbé pontosan belőhető egy bélyegnyi dózis erőssége. Az amerikai bélyegek kb. 100 mikrogramm, az európaiak 100-250 mikrogramm LSD-t tartalmaznak (de előfordulhatnak alacsonyabb és magasabb dózisok is). A pontos adagról általában sem a dealernek, sem a fogyasztónak nincs tudomása, bár néha a dealer "bepróbálja" magának az anyagot, és figyelmezteti a vásárlókat a várható erősségre. A drog illegális előállításából adódóan nem mindig tiszta a szer, egyes források szerint előfordul, hogy az LSD-hez amfetaminszármazékokat vagy más drogokat kevernek. Amerikában egy időben széles körben híresztelték, hogy a feketepiacon találtak sztrichnint tartalmazó LSD mintákat, ezt azonban semmilyen vizsgálat nem igazolta. A hordozóra (bélyeg) méretéből adódóan nehezen férne rá bármilyen vegyi anyagból a mérgező mennyiség. Mindenesetre a szennyeződések, ha enyhe mértékben is, de befolyásolhatják a drog által kiváltott hatást.

Fogyasztás: A szer szájon át fogyasztható, a bélyeget rendszerint a nyelv alá helyezik, vagy nyelvvel a szájpadlásra nyomják, így a drog a nyálkahártyán keresztül közvetlenül a véráramba, majd az agyba jut. Intravénás adagolásra is volt már példa (bár ez egyáltalán nem jellemző), egyes használók szerint ez a módszer erős "flash-t" (intenzív orgazmusszerű élményt) eredményez.

Hatás: Szájon át fogyasztás esetén kb. egy-másfél (esetleg két) óra alatt "jön be", maga a trip (LSD-utazás) átlagos dózis esetén 8-12 óráig tart (néha tovább), ezt követi egy kb. egy napig tartó reintegráció (a használó újra alkalmazkodik a mindennapi valósághoz). Az enyhe befolyásoltság érzete több napig, sőt hetekig, hónapokig is eltarthat. A hatás intenzitása és időtartama az elfogyasztott dózistól és a fogyasztó érzékenységétől függ, egyes személyekben már 20-30 mikrogramm is érzékelhető hatást vált ki. Általában úgy tartják, hogy 1000 mikrogramm (1 mg) fölött nincs jelentős változás sem az erősségben, sem a trip jellegében, ennél nagyobb dózisok csak a hatás időtartamát befolyásolják. A hatás minőségi jellemzői csaknem teljes egészében a set-en és a setting-en múlnak. A set a drogot használó személy belső állapotát, személyiségjegyeit, kulturális hátterét, emlékeit, várakozásait, drogokkal kapcsolatos korábbi tapasztalatait, világnézetét jelöli. A setting a külső körülményekre vonatkozik: hol bonyolítják le a tripet, kik vesznek részt rajta, mi történik az utazókkal a trip alatt, hallgatnak-e zenét, ha igen, milyet, stb.

Fiziológiai hatások: A drog legjelentősebb hatásait a központi idegrendszerben fejti ki. A pontos mechanizmus még nem ismeretes, de kapcsolatos az agy egyik neurotranszmitterével, a szerotoninnal. Az LSD-nek általános aktiváló hatása van: éberré tesz, megszünteti az alvásigényt, befolyásolhatja a légzést, illetve a mozgáskoordinációt. Gyakran előfordulnak az alábbi testi tünetek: a pupillák kitágulása, gyors szívverés, magas vérnyomás, verejtékezés, emelkedett testhőmérséklet, remegés, magasabb vércukorszint, lúdbőrzés, pirulás, gyakori vizelési inger, fejfájás (nyomás a fejben), ritkán rosszullét vagy hányás. A toxikus adag rendkívül nagy, voltak használók, akik 1250 bélyegnek megfelelő mennyiséget is károsodás nélkül átvészeltek. A használatból eredő veszélyek tisztán pszichikai eredetűek.

Pszichikai hatások: Pahnke és Richards a pszichedelikus szerek lehetséges pszichikai hatásait vizsgálva a következő főbb élménykategóriákat különítették el:
1.Pszichotikus reakciók: Ezek az élmények iszonyatos félelemmel, rettegéssel járnak, az utazó úgy érezheti, "csapdába ejtették a démonok" és "kegyetlenül megkínozzák". Az utazó teljesen elveszítheti az önkontrollt, és szabad prédájává válhat a tudatalattijából feltörő erőknek. Gyakoriak a paranoid téveszmék, az üldöztetés érzése, a gyanakvás még olyanokkal szemben is, akiket az utazó egyébként barátaiként ismer. Komoly, félelmetes hallucinációk léphetnek fel, amelyek elől a használó általában menekülni akar, nem kizárt az öngyilkosság lehetősége sem. Az LSD hatásának végével ez az állapot rendszerint elmúlik, a használó lecsendesedik, és pár nap alatt valamennyire megnyugszik, bár előfordult már hosszan tartó, kórházi kezelést igénylő pszichózis is. A pszichotikus reakciók szerencsére ritkák, és megfelelő előkészítéssel az esélyük minimálisra csökkenthető.
2.Bad tripek: Ezek hasonlóak az előző típushoz, csak jóval enyhébbek és könnyebben is kontrollálhatóak. Az utazó rendszerint feszültnek, idegesnek érzi magát, nem találja a helyét, félelem kerítheti hatalmába, illúziók, paranoid gondolatok jelentkezhetnek. Gyakori a szokatlan, irracionális viselkedés. A bad tripet átélő személy kapcsolatban marad a valósággal, képes kommunikálni, és nem veszíti el az önkontrollt sem, csak nagyon fél (egyesek a bad tripet "félelemmérgezésnek" nevezik). A tapasztalt utazók kellő gyakorlat birtokában idejében felismerhetik a kezdődő bad tripet és el tudják kerülni az elmélyülését.
3.Pszichodinamikus élmények: Az utazó képszerű formában átélheti múltbeli élményeit, konfliktusait, tudatalattijában rejtőző elfojtott emlékeit, és megoldást is találhat rájuk. Az LSD-nek ezt a hatását a vele kísérletező pszichiáterek a legfontosabbak között tartják számon, mivel segítségével a beteg objektíven szemlélheti saját személyiségét, egyfajta pszichoanalitikus elemzést végezhet magán. Az emlékek felmerülése és a velük kapcsolatos meglátások erős érzelmi viharokat válthatnak ki.
4.Kognitív élmények: Ezt az állapotot a szokatlanul világos tudat jellemzi. Az utazó képes egyszerre több síkon szemlélni valamely problémát, tetszése szerint tud váltani a nézőpontok között. A gondolatok rendkívüli mértékben felgyorsulnak, tulajdonképpen már nem is nevezhetők igazán gondolatoknak, mert a verbális kifejezést felváltja a képek áramlása (a belső tartalom nem szavakban, hanem szemléletes képekben, és velük párhuzamosan érzelmekben, illetve intuitív meglátásokban jut kifejeződésre).
5.Esztétikai élmények: Jelentős, minőségi változáson esik át a látás, a hallás, általában az összes érzékletes inger feldolgozása. Az érzékletek rendkívüli mértékben felerősödnek, és az agy nagyfokú rugalmassággal képes interpretálni őket. Teljesen hétköznapi tárgyak, jelenségek (pl. egy ajtókilincs vagy egy fa) a tudat számára lenyűgöző szimbólumaivá válhatnak valamilyen mélyebben rejtőző lényegnek. Az érzékletek értelmezése rendszerint teljesen elrugaszkodik a hétköznapi keretektől, mintha a használó újból gyermekké válna és így bámulná az őt körülvevő világ jelenségeit. Gyakran előfordul a szinesztézia: a hangok láthatóvá és ízlelhetővé válnak, a szagoknak színük van, stb. A zene szokatlanul erős érzelmi hatást vált ki. Lehunyt szemmel a képzelet élénk színek, geometriai formák élő forgatagát varázsolja a retinára.
6.Vallásos, misztikus, transzcendens élmények: Sokak szerint ezek az élmények jelentik a pszichedelikus tapasztalatok csúcsát. Ezt az állapotot leggyakrabban a következőkkel jellemzik: az egyén úgy érzi, tökéletes egységbe olvadt az univerzummal, túllépte a tér és az idő korlátait, lénye legmélyéről fakadó boldogságot, örömet, sugárzó szeretetet és békét érez, vallásos jellegű áhítat vesz rajta erőt, képes intuitív, irracionális szinten látni az univerzum tényeit, megérteni az emberi gondolkodás nagy paradoxonait, és közvetlen tapasztalatot szerez egy mindent összetartó, legfelsőbb isteni lény vagy valóság létezéséről. Akik átélték ezt az élményt, mind azt állítják, hogy lényege szavakkal kifejezhetetlen. Ez a tapasztalat csak keveseknek jut osztályrészül, de akik átélik, azok világnézetében, attitűdjeiben, viselkedésében rendszerint tartós változásokat okoz.

Egy trip során az ismertetett élmények közül rendszerint csak néhány fordul elő (a 4. és 5. a leggyakoribb). A trip jellege, mint már korábban volt róla szó, szinte teljes mértékben a set és a setting függvénye. Egy pszichedelikus szernek teljesen eltérő hatása lehet egy vallásos jellegű rituálén, mint egy rockkoncerten vagy egy orvosi kísérletben. Az LSD használók beszámolóin kívül nincsenek megbízható statisztikai adatok arra vonatkozólag, hogy a negatív reakciók az illegális felhasználók körében milyen gyakorisággal fordulnak elő. A klinikai körülmények között lefolytatott LSD-tripekről van adat: 5000 személy 25000 tripje során átlagosan 32 esetben lépett fel 48 óránál hosszabb ideig tartó pszichózis.
Bár végeztek kísérleteket a célból, hogy konkrétan meghatározzák az LSD hatásait, ezek a próbálkozások nem jártak sikerrel, mert a kísérleti személyek reakciói szinte mindig a kísérletet lefolytató kutatók személyes meggyőződését, várakozásait tükrözték. Ahol a kutatók meg voltak győződve a szer viszonylagos biztonságáról, csak nagyon kevés "bad trip" fordult elő. Ellenben ahol azzal a céllal folytatták le a vizsgálatot, hogy kimutassák a szer veszélyességét, a kísérleti személyek többsége negatív élményeket élt át.
Az LSD ritkán vált ki hallucinációkat, jobban illene rá az "illuzinogén" kifejezés. Az LSD utazó nem lát olyan dolgokat a környező világban, amelyek nincsenek ott (hallucinációk), többnyire csak a létező dolgokat észleli másként (illúziók), azaz a percepció jellege változik meg. Gyakran előfordul az időérzékelés befolyásoltsága: az utazó számára percek, másodpercek is óráknak tűnhetnek, így mind a kellemes, mind a kellemetlen élmények időtartama - szubjektíve - rendkívüli mértékben meghosszabbodhat (ami egy bad trip esetén elég kellemetlen).

A bad tripek elkerülése: A kellemetlen élmények leggyakoribb oka az, hogy az utazó nem képes átadni magát az élmény sodrásának, és kézzel-lábbal tiltakozik az ellen, hogy a szer "magával vigye". Ennek a tiltakozásnak kifinomult formái vannak: az utazó megpróbál a realitásba kapaszkodni, mindennapi rutincselekvésekbe, sémákba menekülhet, irányítani próbálja a tripet, stb. A szakképzett pszichiáterek azonnal észlelik, hogy mire megy ki a játék, a használó maga azonban sokszor nincs is tudatában annak, hogy vissza akarja tartani az élményt. Több szerző szerint a bad tripek elkerülésének legjobb módja, ha az utazó rábízza magát a drogra (az LSD-tripet nem véletlenül hívják "utazásnak").

A bad tripekhez vezető leggyakoribb okok: a megőrüléstől, illetve a haláltól való félelem, a személyiség mélyén megbúvó szexuális konfliktusok, a büntetéstől való félelem, illetve az egyén valós vagy képzelt személyes problémái. A megőrüléstől való félelmen viszonylag könnyű úrrá lenni, általában elegendő tudatosítani a használóban, hogy a trip legkésőbb x óra múlva végetér és utána minden visszaáll az eredeti állapotba (x értéke a dózistól függ, átlagosan 8-12 óra, de kitolódhat). A halálfélelmet nem igazán lehet legyűrni, itt csak egy dolog segíthet, ha az utazó vállalja a "halált" (és reménykedik a valószínű visszatérésben). A (feltételezett) halálba való tudatos belépés egyébként eléggé embert próbáló feladat. Anekdoták szerint voltak már olyan LSD utazók, akik nem tértek vissza a tripjükről, bár ezek az esetek kevéssé dokumentáltak és a halál pontos okát rendszerint nem tisztázták. Stanislav Grof, az LSD kutatásának egyik atyja, aki több ezer LSD-kísérletet folytatott le különböző páciensekkel, csak egyetlen olyan esetet említ, ahol minden külső hatás nélkül az egyik kísérleti személy hirtelen meghalt. Ha valaki ilyen problémával kerül szembe (úgy gondolja, hogy visszafordíthatatlanul meghalt), ajánlom, vegye fontolóra Descartes mondását: "Gondolkodom, tehát vagyok." (Bár ha az utazó tripje során épp átlépett egy párhuzamos univerzumba, és "biztosan" tudja, hogy az előzőben az élete véget ért, még ez sem biztos, hogy megvigasztalja. :-)

A parák természete: Röviden parának nevezik azokat a paranoid gondolatokat, amelyek örvényszerűen beszippantják a használót, és lekötik az agyát. Ilyenkor az utazót csak a para tárgya foglalkoztatja, mindent ennek a tükrében néz. A parákat az utazó a végtelenségig képes továbbfűzni, pillanatok alatt egész elméleteket képes gyártani arról, hogy mi miért van úgy, ahogy van, felsőbb hatalmak milyen titkos konspirációja készül ellene, stb. Jól kiépült para esetén majdnem minden, ami az utazóval történik, jól beilleszthető a gondolatrendszerbe, látszólag minden a parát igazolja. Szinte minden para az illető személyiségének valamely alapvető konfliktusára vezethető vissza, a para ezt modellezi, jeleníti meg képszerű, élményszerű formában (emiatt van az, hogy a kiegyensúlyozott emberek ritkábban paráznak). Ha az utazó képes szembenézni a paráival, és le tud hatolni a gyökerükig, akkor "átláthat a szitán", felismerheti a para okát, és akár fel is oldhatja ezeket a konfliktusokat (ha ez valakinek sikerül, az gyakran mélyreható pozitív változásokat okoz az illető életében).

Példák parákra.
"Megőrülés-para":
a használó úgy érezheti, hogy a lába alól csúszik ki a talaj, a gondolatai szétszállnak, és nem képes őket összefogni, röviden "kezd elindulni a teljes őrültség felé vezető úton", és az ép esze, sőt, esetleg az élete (vagy az egész emberiség élete - nem vicc!) múlhat azon, képes-e "kimászni", visszatartani az élményt. (Az LSD hatása alatt BÁRMI átélhető úgy, mintha létező valóság lenne.) Másik példa: az utazó egyszer csak úgy találhatja, hogy túl gyorsan dobog a szíve. Elkezdi figyelni a szívritmusát, erre az elkezd exponenciálisan gyorsulni, majd - ha az utazó nem rémül halálra - a "végtelenbe gyorsul" és a szív "megáll" (ez jól példázza azt, hogyan működik a parákon való túllépés: ha itt az utazó beparázik a szívritmusa miatt, és próbálja lassítani azt, stb. akkor nagy valószínűséggel benne marad a parában, a para "elmélyül", ellenben ha hagyja, hogy a dolog megtörténjen, akkor a para "kifutja magát", majd elenyészik és a trip megy tovább).

A bad tripek kezelése: Ha az utazó bekerül egy "paraörvénybe", először is tudatosítania kell magában, hogy mi történik. Ha ez eljutott a tudatáig, akkor két dolgot tehet: egyrészt belemehet a parába ("lássuk, mi lesz"), ezt sokszor a félelem miatt szinte lehetetlen megvalósítani (azonban ez a legjobb módszer, mert így az utazó eljuthat a para gyökeréig, és az a megismerés által elveszíti erejét), másrészt megpróbálhatja elterelni a figyelmét a para tárgyáról ("majd legközelebb"), ez nehéz dolog, de koncentrációval megvalósítható. A figyelem elterelésében hathatós segítséget jelenthetnek a társai (ha vannak), illetve valamilyen mozgalmas, "utazós" zene. Az LSD befolyása alatt lévő személynek jelentős mértékben megnő a szuggesztibilitása (befolyásolhatósága). Ha valaki parázik, az észérvek általában nem hatnak rá (pillanatok alatt ki tud találni valamit, ami érvényteleníti az érveket). Célszerűbb ismételten megnyugtatni afelől, hogy nincs semmi baj (mindenféle egyéb magyarázkodás nélkül), arra biztatni, hogy menjen tovább, olvadjon fel az élményben, stb. Az ilyen jellegű segítség akkor a leghatékonyabb, ha az utazó bízik a segítő(k)ben, és meleg, baráti, támogató hangulat veszi körül.
Nagyon fontos, hogy az utazó biztonságban érezze magát a trip alatt. Legjobb, ha van vele legalább egy személy, a guide (vezető), aki jól ismeri az LSD hatását, és vigyáz rá, nehogy baj történjen. Egyedül utazni nagyon kockázatos dolog, legalábbis addig, amíg az utazó alaposabban meg nem ismerkedett a drog hatásaival.

Gyógyszeres kezelés: 50-100 mg klórpromazin (vagy bármilyen más, megfelelő dózisban beadott antipszichotikus szer) képes leállítani egy LSD-tripet (ritka esetekben paradox módon felerősíti a hatást). Ezen kívül egyes nyugtatók, pl. a diazepám (Seduxen, Valium), illetve a nikotinsav vagy a nikotinsavamid szintén hatásosak lehetnek. A trip kémiai leállítását csak végső megoldásként célszerű alkalmazni, mert ilyenkor azok az élmények, amelyeket az utazó nem volt képes feldolgozni, ismét lebuknak a tudatalattiba, és ott lappanganak az újabb megnyilvánulási lehetőségekre várva. Célszerűbb a feldolgozás, az élményszerű átélés, a negatív élményekkel, konfliktusokkal való szembenézés.

Flashbackek: Jól dokumentált jelenség, hogy az LSD utazást követő hónapok során, sőt évek múltán is váratlanul újra "beugorhat" a trip, és egy rövid időtartamra (max. pár perc) a használó újra átélheti a drog hatását. A trip teljes intenzitású felidéződése nagyon ritkán fordul elő, a flashbackeket inkább az erőteljes érzelmi hullámzás, a "biztos talaj megingása", esetleg a látómező eltorzulása jellemzi. Nem tisztázott, hogy mi okozza ezeket a jelenségeket, de bizonyos események, mint pl. az erős érzelmi megrázkódtatás növelik a bekövetkezés valószínűségét. Más drogok (pl. marijuana) fogyasztása szintén válthat ki flashbacket.
Magzat- és kromoszómakárosodás: Az LSD-t fogyasztó terhes anya véráramából a szer a méhlepényen (placentán) át bejut a magzathoz is. Volt már rá példa, hogy LSD-fogyasztó anya gyermeke születési rendellenességgel jött a világra. Bár nincsenek egyértelmű bizonyítékok a szer magzatkárosító hatására, használatát a terhesség ideje alatt célszerű elkerülni (ez minden más drogra is igaz). Számos híresztelés ellenére az LSD nem károsítja komolyabb mértékben a kromoszómaállományt (legfeljebb annyira, mint az aszpirin vagy a koffein).

Tolerancia, függőség: Az LSD fogyasztását követően azonnal kiépül az erős tolerancia, amely 3-4 napig tart, utána eltűnik. Ez azt jelenti, hogy ebben az időszakban bevett újabb adagnak nincs, vagy csak jelentéktelen a hatása. Ha a tolerancia megszűnt, a régi adag ismét kiváltja ugyanazt a hatást, tehát nincs szükség az adag folyamatos emelésére. Vannak használók, akik "negatív toleranciáról" számolnak be: a tanulási folyamat eredményeként kevesebb szer is elég ugyanazon hatás eléréséhez (ld. a marijuanánál az erről írottakat).
Fizikai függőség az LSD-vel szemben nem épül ki, még hosszan tartó, rendszeres használat esetén sem. A pszichikai függőség veszélye természetesen fennáll. Súlyos LSD-fogyasztásnak minősül, ha valaki a drogot a tolerancia megszűnése után egyből újra fogyasztja (hetente 1-2 alkalom), ez idővel komoly mentális zavarokhoz vezethet. Az átlagos használat havi egy alkalom, ami biztonságosnak tekinthető. A fogyasztás gyakoriságát, mintáit meghatározza a szer használatának célja is (vallásos, spirituális élményekre, önmegismerésre való törekvés, avagy hétvégi bulikon, partykon való feloldódás, élvezeti célok).

LSD és más drogok: Az LSD használói rendszerint cannabist, esetleg más pszichedelikus drogokat (pl. varázsgombát) is fogyasztanak. Az LSD és a többi pszichedelikus szer között kereszt-tolerancia áll fenn (a tolerancia fennállása idején nem csak az LSD, hanem más pszichedelikumok hatása is lecsökken - kivéve a cannabisét, amelynek gyökeresen eltérő a hatásmechanizmusa). Gyakori az LSD keverése MDMA-val (Ecstasy), ezt angolul "candyflipping"-nek hívják.

Összefoglalás: Az LSD nem gyerekjáték. A pszichedelikus szerek nemcsak a mennybe, hanem a pokolba is elvezethetik az utazót. Talán felelőtlenség volt részemről ennyire kihangsúlyozni a bad tripeket, a parákat, tehát a trip negatív oldalát. Ha ugyanis a drogot esetleg kipróbálni vágyó olvasó agyába (a set-be) beépülnek ezek a lehetőségek, jóval nagyobb a megnyilvánulásuk valószínűsége is. Ha valaki úgy megy bele egy LSD-tripbe, hogy "nem lesz semmi baj", akkor nagy valószínűséggel nem is lesz. Ha viszont úgy kezd neki, hogy "előre elhatározom, hogy szembenézek a paráimmal, átélem őket, stb.", akkor valószínűleg kap is az utazás során parákat, hogy szembenézhessen velük. Tehát a trip tartalmát - mint erről már korábban szó volt - tulajdonképpen az utazó maga generálja.
Egy triphez a legideálisabb a gyermek hozzáállása. Ha valaki félreteszi az előítéleteit, és hajlandó mindent úgy befogadni, ahogy az elé tárul, kategorizálás, rendszerezés, analizálás, racionalizálás nélkül, pusztán szemlélődve, akkor nem érheti nagy baj.
Egy trip során az utazó könnyen arra a következtetésre juthat, hogy mindaz, amit az LSD-ről összeírtak, gondoltak, amit a használó olvasott róla, egyáltalán, minden vele kapcsolatos emberi kigondolás csak szubjektív próbálkozás valami felfoghatatlan megértésére, "realitásba" szögezésére, és nincs igazi értéke; az elméletek a trip világában nem használhatók. Ez a felismerés nagyon sokat segít, mivel lehetővé teszi, hogy az utazó valóban félretegye minden lexikális ismeretét, előítéletét, és csak a jelenre, a jelenben átélt dolgokra koncentráljon

drinfo