Ehhez kapcsolódik a másik dolog. A kivizsgálást irányító belgyógyász kiszolgáltatott helyzetben van, döntését más orvosok (ultrahangos, izotópos orvos, citológus) és a laboratóriumi leletekre támaszkodva hozza meg. Nincs olyan vizsgáló módszer és orvos, amelyik és aki ne tévedhetne.
Szemben a kivizsgálás menetével, amire nincs nagy ráhatása a betegnek, a kezelés esetében egyáltalán nem ez a helyzet. Nagyon sok esetben a beteg aktív közreműködése nélkül nem hozható jó döntés. A helyzet a legtöbb esetben az, hogy nincs ideális kezelési mód, viszont van választás.
Itt nem hallgatható el az a tapasztalat, hogy Magyarországon nagyon sok esetben a döntést enélkül az aktív közreműködés nélkül hozza meg az orvos. Számos oka van ennek a káros gyakorlatnak. Kezdve az egészségügy poroszos rendszerét, ahol a beteg talán nem véletlenül érzi időnként úgy, hogy az egymással is hierarchikus viszonyban lévő tisztek (az orvosok) mellett ő betegként csak az utasítást végrehajtó közkatona lehet.
Ha betegként fordulunk az egészségügyhöz, orvosokhoz, nővérekhez különösen ez a helyzet. Hiszen maga a betegség szorongást kelt, ez önmagában olyan lelki teher, ami nem kedvez annak, hogy magunk döntsünk vagy akár visszakérdezzünk az orvostól, hogy de miért, doktornő vagy doktor úr. Speciális magyar adottság, hogy a magyar oktatásba a mai napig nem került be az egészségtan, így a lehetőségekhez képest jóval szegényesebb a laikusismerete egészségügyi kérdésekben, ami a kiszolgáltatottságát csak tovább növeli. Mindent egybevéve arra bíztatjuk az olvasót, hogy ne hagyja magát...
Amit nem ért, kérdezze meg. (A pajzsmirigy esetében nincs olyan, amit átlagos intelligenciájú embernek ne lehetne közérthetően elmagyarázni.) S ne hagyja el a józan eszét és ítélőképességét. Ha olyanok a rendelésen a körülmények, hogy nem lehet kérdezni vagy az orvos nem jó néven veszi, ha visszakérdez tőle, akkor ebbe ne nyugodjon bele. Az elméletben legjobb szakmai döntés nem jó mindaddig, amíg erről nincs meggyőződve az, akire e döntés vonatkozik. Kérdezze meg a háziorvosát vagy legrosszabb esetben keressen egy másik specialistát.
Az alábbi táblázatban felsoroltuk a leggyakoribb olyan állapotokat, ahol a kezelési lehetőségek közül választani lehet. Mindenképp célszerű, ha az orvos részletes felvilágosítása alapján a beteg dönti el, melyik módot választja, de legalább is be kell vonni az érintettet a döntésbe. Két példáról részletesebben is szólunk.
Az első alkalommal fellépett Basedow-típusú túlműködésnél azt kell mérlegelni, hogy az esetek durván felében a túlműködés a későbbiekben kiújul a túlműködés. Bár a gyógyszer mindig segít ilyenkor, de ez az egyik legkellemetlenebb betegség. Számos tünettel jár, általában néhány hónapos táppénzre szorul az érintett. Az orvosok nagy része első alkalommal (hacsak nem nagy a pajzsmirigy) fél-egy éves gyógyszeres kezelést javasol, kiújulás esetén pedig végleges izotópkezelést vagy műtétet. Ugyanakkor meggyőződésünk szerint a legjobb, ha a beteg már a kórkép első jelentkezéskor tisztában a kiújulás lehetőségével, és a konkrét élethelyzete (életkor, munkakörülmények) alapján maga dönti el, hogy mit választ. A kiújulásnál szintén a betegnek kell mérlegelni, hogy a csökkent működés jelentős rizikójával járó végleges kezelést avagy ismételt gyógyszerszedést választ.
Egy másik esetben is célszerű a betegnek dönteni. Ha féloldali, műtétet igénylő jóindulatú göb mellett az ellenoldalon kisebb önmagában műtétet nem igénylő göbök, göbkezdemények vannak, akkor két lehetőség van. Ha az orvos féloldali műtétet végez, akkor kisebb a műtéti szövődmény arány, várhatóan nem alakul ki gyógyszeresen egy életen át kezelendő alulműködés, viszont a betegek nem kis részénél évekkel, évtizedekkel később újabb műtétet kell végezni, ha az első műtét idején még kis göb megnő. Ha kétoldali a műtét, akkor biztos, hogy nem kell később újra műteni az embert, viszont nagyobb a műtéti szövődmények aránya, és jelentős annak rizikója, hogy alulműködés kialakul.
